Fontos csatát nyert a Honvéd

A téma igencsak aktuális lett volna, különösen az első félidő után, ugyanis még hazai viszonylatban is elképesztően alacsony színvonalú mérkőzést láthattunk. Pedig jöhetnénk itt a drámai jelzőkkel, úgy mint sorsdöntő, élethalálharc, ki-ki meccs, a lét a tét, és hasonlók. Aki rápillant a tabellára, pontosan tudja, miről is szólt ez a randevú. Igaz, a hazaiak, no meg a vendégek alig nézegetik mostanában a táblázatot, sem idő, sem energia nincs erre. Mind a Dunaferr, mind a Kispest a bentmaradásért küzd. A két csapat között mégis van jókora különbség. Amíg Dunaújvárosból a télen elvándoroltak, gyakorlatilag minden épkézláb futballista elhagyta a süllyedő hajót, addig Kispestre kisebb teherautóval szállították a játékosokat, és a piros-fekete klubszínekért rajongó drukkerek csak kapkodták a fejüket, hogy kik és hányan erősítik majd kedvenc csapatukat tavasszal.
Az más kérdés, hogy az új fiúk közül valójában ki is jelentett erősítést…
Egyébként langymeleg idő köszöntött a kiesési rangadó főszereplőire, no meg az ezerötszáz hazai, és mintegy száz vendégdrukkerre. Írhatnánk azt is, hogy feszült légkörben kezdődött a meccs, és ez a folytatásban sem változott. Némi túlzással úgy hullottak a játékosok a kisebb-nagyobb belemenések után mint a "Ryan közlegény megmentése” című filmben a szövetséges katonák. Hol hazai, hol vendégjátékos feküdt a füvön, a nézők pedig egyre idegesebben figyelték az eseményeket. Főként azért, mert tudatos futballról, felépített akciókról csak elvétve beszélhettünk. Olykor úgy tűnt, mintha a Marczibányi tér–Lövölde tér rangadón lennénk, és lelkes amatőrök kergetnék a labdát. Gyermeteg megoldások borzolták a kedélyeket, folyamatos játékot ritkán láthattunk. Ám az újvárosi szurkolók becsületére legyen mondva, csikócsapatuk lelkesedését látva, még azt is megtapsolták, ha valaki lyukat rúgott, esetleg lövés helyett hasra esett. A hazai szurkolótábor pontosan tudja, milyen helyzetben van, a nem is olyan régen még bajnoki címet ünnepelt Kohász, éppen ezért a lelkes, ám még igencsak szertelen játékosokat sok-sok tapssal segítették.

S így volt ez akkor is, amikor egy meglepően pontos kispesti támadás végén Hercegfalvi Zoltán vezetést szerzett a fővárosiaknak. A Dunaferr nem roppant össze, a Gálhidi-fiúk (mert ők bizony szó szerint fiúk…) megpróbálták többet birtokolni a labdát, s ez a félidő nagy részében sikerült is nekik. Az más kérdés, hogy az egyenlítő gólhoz kellett a kispesti védők dekoncentráltsága. Történt mindez az első játékrész túlórájában. Aztán Szarka Zoltán lefújta a félidőt, és az első élvonalbeli meccsén szürke öltönyben debütáló Duró Józsefet jókora füttykoncert kísérte az öltözőbe. A hazai drukkerek szerint túlságosan agresszív felfogásban játszottak a vendégek, márpedig az, aki az életéért küzd, tulajdonképpen nem válogathat az eszközökben.
A szünet előtti utolsó pillanatban szerzett egyenlítő gól nem nyugtatta meg az újvárosi fiatalokat. Ilyenkor jön ki a rutintalanság. Egy tapasztaltabb csapat kamatoztat a lélektanilag fontos pillanatban lőtt gólból, ám az újvárosi ifjak nem tudtak élni a lehetőséggel. Becsületükre legyen mondva, a folytatásban is hallatlan lelkesedéssel futballoztak, ám a Kispest rendszeresen megkontrázta őket. A Honvéd szakvezetése ügyes taktikai trükkel a bal szélre rendelte Bárányos Zsoltot, aki ebből a "rejtett” pozícióból dobta támadásba a kinyíló hazai védők között sprintelő Torghelle Sándort és Hercegfalvi Zoltánt.
A második játékrészben egyértelműen az történt, amit a vendégek akartak: engedték labdát kapni, passzolgatni az Újvárost, aztán máris keresték a réseket. Így fordulhatott elő, hogy a Kispest csatárai legalább négy nagy helyzetet kialakítottak Bita László kapuja előtt, és teljesen megérdemelten szereztek a hajrában újra vezetést. Külön balszerencséje az újvárosi csikócsapatnak, hogy a sorsukat egy igencsak furcsa körülmények között szerzett öngól pecsételte meg, amely után még a vendégek sem tudták, hogy gól volt-e vagy sem. Ám a partjelző határozottan kocogott vissza és mutatott középre, Szarka Zoltán játékvezető pedig elfogadta asszisztense döntését. Ez már egyértelműen a Honvéd győzelmét jelentette, és ebben az őrült 90 percben valóban a vendégcsapat érdemelte meg a három pontot. Fontos, roppant fontos három pont volt ez, a Honvéd így megközelítette vetélytársát egy pontra. S ezen a találkozón valóban harcos felfogásban futballozott, csak az a nagy kérdés, korábban miért nem volt képes hasonló mentalitással előrukkolni, és miért kellett megvárni Kispesten, amíg a szurkolók fenyegetőzni kezdenek. Ami a Dunaújvárost illeti, továbbra sincs szégyenkeznivalója a csapatnak, még akkor sem, ha sorsdöntő csatát vesztett.

Mestermérleg

Úgy tűnik, a Kispest jobban akarta a győzelmet ezen a napon, mint mi. El kell ismernem, nem találtuk a Honvéd agresszív játékának az ellenszerét. Nem akarok magyarázkodni, de a jelek szerint többet kivett játékosaimból a soproni találkozó, mint azt gondoltam. A második félidőben a cserék után már feljavult a teljesítményünk, de igazi helyzetekig nem jutottunk el. Sajnos nem ment a csapatnak, de harcolunk tovább a cél-jainkért.
Gálhidi György, a Dunaferr szaktanácsadója

Örülök, hogy két nap alatt fel tudtam rázni a játékosokat. A hozzáállásuk fantasztikus volt, megvalósítottak mindent, amit kértem tőlük, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól sikerül ez a mérkőzés.
Duró József, a Kispest szaktanácsadója

Percről percre

13. perc: Végre nem csak a napsütést élvezhettük: Nikolov három szép csellel tört előre a Kispest térfelén, majd 22 méterről jobbal, nagy erővel lőtt is, de a labda éppen a kapu közepébe tartott, így Molnár Levente az útját állta.
15. perc: Borgulya egy szép lefordulást követően forintos labdával szöktette Hercegfalvit, aki 15 méterről, jobbal kapura lőtt, és bár Bita még belepaskolt a labdába, az a jobb kapufa mellett a hálóba pattogott.
0–1
18. perc: Pintér Attila személyében bő negyedóra alatt már az ötödik játékost kellett ápolni – mintha kissé feszült lett volna a meccs hangulata…
25. perc: Szépített a Kispest: ezúttal Hercegfalvi kapott egy nagy rúgást, így az ápolások aránya már csak 5:2-es újvárosi vezetést mutatott.
32. perc: Drobnjak gondolta úgy, hogy ezen a mérkőzésen talán lőni is lehet, így 25 méterről próbálkozott, és a labda a jobb felső saroknál érte a hálót – már mint a labdafogó hálót.
44. perc: Bárányos ívelte szabadrúgásból a dunaújvárosi ötösre a labdát, és ha a berobbanó Hrutka nagy lábujján hosszabb a köröm, akkor a kispesti bekk vélhetően eléri és a kapuba tessékeli azt.
45. perc: Az első félidő ráadását már nem bírta ki a Kispest: Báló a jobböszszekötő helyéről ívelt fel egy szabadrúgást, és bár Drobnjak háttal állt a kapunak, nem zavarta abban, hogy nyolc méterről a jobb felső sarokba csúsztassa a labdát.
1–1
46. perc: Bárányos remek labdával ugratta ki a bal oldalon zakatoló Hercegfalvit, aki jócskán kisodródva, nyolc méterről ballal alig gurított a bal kapufa mellé.
53. perc: Medic lőtt 25 méterről kapura, mégpedig igen eredményesen, mert bár a labda sokat tűnődött, végül csak elgurult az alapvonalig.
69. perc: Simon első élvonalbeli meccsén máris főszereplő lett: a Bárányostól kapott labdát a bal oldalon egyből mesterien lőtte középre, és a berobbanó Torghelle hat méterről jobbal a léc alá rúgta azt.
1–2
75. perc: Bárányos egymaga vihette az újvárosi kapu felé a labdát, ám mielőtt lőni készült volna, Vaskó beérte, és elpiszkálta előle azt. A labda így Hercegfalvi elé került, aki hat méterről jobbra sodródva nagyot is rúgott bele, de Bita jókora bravúrral szögletre mentett.
86. perc: Simon a bal oldalról laposan adott középre, mint a második kispesti gól előtt, és bár most nem volt ott Torghelle, sőt nem volt ott egyetlen kispesti sem, Bita éppen az előtte álló Pintér Attila lábára ütötte a labdát, és az a kapufára, majd onnan keresztbe a gólvonalon túlra pattant, s bár az újvárosiak végül felszabadítottak, Szarka játékvezető középre mutatott, s így öngólt könyvelhettünk el.
1–3