Kaposvár-REAC 3-0: Itt gólok, ott helyzetek

A mérkőzésről tudósított: JUTASI RÓBERTA mérkőzésről tudósított: JUTASI RÓBERT
2003.04.12. 20:49
Címkék

GÓLSZERZÔ
Kovácsevics a 38. percben 11 méterről Bíró kapuson átemelve juttatta a hálóba a labdát (1–0). Horváth Péter a 66. percben Andruskó szabadrúgása után két lépésről továbbította a labdát a bal sarokba (2–0). Rajczi a 75. percben Máté bal oldali szögletrúgása után fejelte a labdát a jobb sarokba (3–0)

SÁRGA LAP
Hajba (Bank buktatásáért) a 32., Makra (Mező felvágásáért) a 91. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:5 (3:1)
A tavasszal négy sikert és egy vereséget elkönyvelő vendégek ugyanabban az összeállításban léptek pályára, mint egy hete, amikor szintén győztesen hagyták el a gyepet. A Rákóczi három támadóval kezdte a játékot, ami jelezte, nem tett le a három pont megszerzéséről. Az első negyedóra kiegyensúlyozott mezőnyjátékkal telt el, egy-egy helyzet adódott mindkét oldalon. A rákospalotaiak valamivel gyorsabban építették támadásaikat, a pálya közepén létszámfölényüket jól kamatoztatták, hatásosan szűrték meg a hazai próbálkozásokat és innen indították ellenakcióikat, amelyeket a lelkesedésből már kezdettől jelesre vizsgázó kaposváriak rendre megállították. A hazai próbálkozások a 38. percben értek góllá. Szünet után erőteljes rohamokkal próbálta hátrányát ledolgozni a REAC, egy időre be is szorult a Rákóczi, játékosai időnként kapkodtak, ám mindezek ellenére negyedóra alatt mindössze egyszer akadt komolyabb munkája Balajcza Szabolcsnak. A REAC támadott – és ezt a REAC bánta, a 66. percben ugyanis újabb gólt ért el a házigazda, mire a vendégek kettős cserével próbálták feljavítani támadójátékukat, ám mégis Rajczi Péter előtt kínálkozott a 72. percben újabb lehetőség. Amit az utánpótlás-válogatott csatár ekkor elmulasztott, azt három perccel később pótolta. Ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A mezőnyben kulturáltan futballozó, és időnként jó csapatjátékot nyújtó fővárosiak ellen a Rákóczi küzdőszellemből jelesre vizsgázott, játékosai nagy erőbedobással futballoztak végig, és végre a kapu előtt is határozottak voltak. Győzelmük megérdemelt.

Mestermérleg
Keszei Ferenc: – Csapatunk az egész mérkőzésen nagyszerűen küzdött és végre eredményesen is játszott. Köszönjük szurkolóinknak a buzdítást, sokat segítettek.
Mészöly Géza: – Fordulópont volt, hogy egy nullánál nem rúgtuk be helyzeteinket. A Rákóczinak minden sikerült, ám tartásunk és reményeink megmaradtak.
Legfrissebb hírek

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
9 perce

Nyíregyháza: „Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne”

Labdarúgó NB I
38 perce

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
55 perce

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
8 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
8 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
8 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
8 órája