NB I/B - Döntő volt a fóti létszámfölény

2003.03.30. 21:29
Címkék
A mérkőzésről tudósított: TEMESVÁRI MIKLÓS
GÓLSZERZÔ
Horváth M. a 44. percben húsz méterről a balösszekötő helyéről elvégzett szabadrúgásból hatalmas erővel lőtte a labdát a bal felső sarokba (1–0)

SÁRGA LAP
Mihalik (Jeferson megrúgásáért) a 15., Mihalik (Kapcsos felrúgásáért) a 25., Csőke (Szlezák felvágásáért) a 39., Kerepeszki (megrúgta Kapcsost) a 83. percben

KIÁLLÍTVA
Mihalik a 25. percben

SZÖGLETARÁNY: 8:2 (2:0)
Az első szép jelenetre a 4. percig kellett várni, amikor a fóti Kapcsos Vince húszméteres kapáslövése után Kisnémeth Imre csak másodszorra tudta védeni a labdát. Az első negyedóra végén néhány percig beszorult saját kapuja elé a Monor, de a nyomást végül megúszták, ám a 25. percben balhátvédjük, Mihalik Attila – kissé szigorúan ugyan – megkapta második sárga lapját, és így az emberelőnyhöz jutó hazaiak még nagyobb fölénybe kerültek, amely az önfeláldozóan és még tíz emberrel is igen szervezetten futballozó monoriak ellen csak a félidő hajrájában érett góllá, Horváth Mihály szépségdíjas szabadrúgásából.
Fordulás után is többet támadtak a hazaiak, néhányszor ziccerbe is kerültek, de a lelkes látogatók jól romboltak, vagy Kisnémeth védett bravúrral. Összességében a közepes iramú és színvonalú találkozón a túlnyomórészt egykapuzó Fót megérdemelten győzött, a 65 percen át emberhátrányban futballozó, de a küzdőszelleméért mindenképpen dicséretet érdemlő Monor ellen.

Mestermérleg
Sarlós András: –Fontos győzelmet arattunk, úgy érzem, megérdemelten, de nem éppen sziporkázó játékkal.
Gubucz László: – Az elhamarkodott kiállítás rányomta bélyegét a játékunkra, és az eredményre is. Férfias küzdelemben maradtunk alul.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
4 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
4 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
4 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
4 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
5 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
5 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
5 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik