Egy focisulit is támogat a Honvéd

2003.02.05. 21:30
Címkék
Erős Károly sztorija lassan már az Esmeraldát idézi  semmi nem történik benne. Az MTK fedezete régen megállapodott a Honvéddal, de a klubja csak nem engedi el a Bozsik- stadionba. Márpedig ez a legrosszabb Erősnek, elvégre, ha netán az átigazolási szezon lezárása előtt mégis megszületik az egyezség, már akkor is háromhetes késésben lesz kispesti társaival szemben.
Na, de nem ő dönt a saját sorsáról, hanem az MTK – illetőleg a legnagyobb gond, hogy egyelőre az MTK sem dönt…Jóval határozottabb volt a kék-fehér csapat vezetőségénél az időjárás, elvégre a hóesés már szerda reggel ítéletet hirdetett a Dunavarsányi edzőtáborba tervezett Kispest–Monor meccsről, így a vendégeknek elindulni is fölösleges lett volna. Ezért egymás között játszottak egyet a kispesti játékosok, de azt is csak úgy tudtak, hogy a pálya negyede megközelíthetetlen volt a hó miatt. A nemrég igazolt Hrutka János és Zombori Zalán mellett ezúttal Földesi János is a kerettel készült, sőt, a fehérvári Timár János is szeretne a Honvédhoz kerülni.Hír még Kispestről, hogy Kovács Attila menedzser megállapodott Horváth Jánossal, a kaposvári Mézga focisuli vezetőjével, így a jövőben a Honvéd támogatja majd a nemrég igen kilátástalan helyzetbe került klubot. Pedig az elmúlt nyolc évben a kaposvári srácok mintegy 250 kupát nyertek szerte az országban és külhonban is, mégis félő volt, hogy megszűnik a klub. Nos, a biztosabb anyagi háttérnek első jele, hogy hamarosan ötven labdát kap a Kispesttől a Mézga, Horváth János pedig amolyan területi képviselője lesz a csapatnak, az ő dolga lesz a nyugati országrészben felfedezni a tehetségeket.
Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
31 perce

Gustaf Lagerbielke báró fejében is bízhatnak a svédek

Foci vb 2026
35 perce

Vb 2026: a brazil elnök a hatodik világbajnoki címet várja

Foci vb 2026
47 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
51 perce

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
1 órája

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik