Mellre veszik Anettkát

VINCZE ANDRÁSVINCZE ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.01.30. 21:06
Címkék
No, most bebizonyosodott, hogy igenis lehet egy népszerűvé sztárolt, és sokak által az éjszakai televíziós műsorokból megismert lefektetőből befektető.A pucérságát soha nem szégyellő Anettka tegnaptól kezdve ugyanis az alaposan legatyásodott magyar profifutballra áldozza a pénze egy részét – néhány százezer forintért nem bundát vesz magának, hanem nevet, mégpedig Balassagyarmaton az NB I B-s futballcsapatnál. A játékosok – tetszik, nem tetszik – eztán minden mecscsük előtt mellre veszik újkori megmentőjüket, és mostantól kezdve, ha megkérdezik tőlük, hol futballoznak, hát úgy válaszolnak, hogy a Balassagyarmati SE-Nógrád Volán-Goldex "Anettkában”. Aztán, ha befut a név, és a köztudat egyértelműsíti, hogy mi a helyzet a gyarmati profifutball környékén, hát akkor az újságírói kérdésre adott válaszban nyugodtan lehet majd rövidíteni, mondjuk úgy, hogy: kérem szépen, én az Anettkában játszom.És nem kell kuncogni, meg poénkodni – a profifoci olyan cirkusz, hogy ha valakinek van pénze, akkor az vesz magának csapatot vagy klubnevet. Igaz, tőlünk nyugatabbra rocksztárok és tőzsdeguruk gurítják millióikat a futball felé, nálunk pedig ugyenezt a magyar juhászból lett vállalkozó, Stadler József tette meg, akit annak idején úgyszintén kiröhögtek, mígnem az újkori magyar futballvalóságban egyedüli bolondként stadiont nem épített a magyar pusztában.Anettka gyaníthatóan ilyen terveket nem sző (aktuálisan szólva: neki nem is stadionra, hanem űrhajókilövő bázisra lenne szüksége valahol szűkebb hazájában, a nógrádi hegyek között), ő pusztán a nevét adja, százezreket, avagy milliókat utal át tervszerű részletekben azért, hogy egy proficsapat a magyar futballban létezni, működni tudjon, az ő neve pedig forogjon, ha máshol nem, hát az NB I B-s tudósításokban, ilyen-olyan tabellákban… A koldusszegénynek feltüntetett, az összeomlás szélére sodródott, amúgy divatos szlogennel illetett, üzleti alapokon működő (…) honi futballprofizmus pedig csak megköszönheti ezt a pénzt. Megélhetési labdarúgással ilyen egyértelmű gyorsasággal ugyanis nem lehet beseperni a kasszába a forintokat, azaz sarkítva a lényeget: a balassagyarmati aranylábú fiúk a produkciójukkal nem lennének képesek annyi jegyvásárlót kicsalogatni a bajnoki mérkőzéseikre, mint amennyit Anettka akár egy mozdulatával elérhet.Mert mit nekünk stadionrekonstrukció, utánpótlás-nevelés, korszerű edzőképzés, kétségünk ne legyen afelől, hogy ha egy langymeleg tavaszi délutánon az új névszponzor a szokásos szerelésében (azaz a kényes testrészeken nyitott bőrcuccban) felül majd a gyarmati lelátóra, hogy megnézze a csapatát, akkor garantált lesz a zsúfolt ház – de azért akkor se veszítsük el a fejünket és realitásunkat: továbbra sem a futballra lesz kíváncsi a nép…
Legfrissebb hírek

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
4 perce

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
6 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
6 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
6 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
7 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
7 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
7 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik