Súlyos vereség az első felkészülési meccsen

Vágólapra másolva!
2010.07.09. 22:42
null
Lóránt (jobbra) volt a magyar csapat legjobbja (Fotó: Mirkó István – archív)
Címkék
A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 88–46-ra kikapott az olaszoktól Bormióban. A súlyos vereség ellenére a találkozó jó alkalmat kínált a fiatal játékosoknak, hogy szokják a nemzetközi meccsek légkörét az augusztusi Európa-bajnoki selejtezők előtt.

Az Olaszországba kalandos úton, csütörtök hajnali egy órakor megérkező magyar férfi kosárlabda-válogatott előző esti mérkőzése elmaradt Jordánia ellen, mert a hatóságok nem adtak vízumot az ellenfél játékosainak. A találkozó helyett edzést vezényelt a keret tagjainak Mészáros Lajos szakmai igazgató. A csapat ma a házigazda olaszokkal találkozott, míg szombaton Iránnal csap össze.

A válogatott tagjai kemény fizikai terhelés után érkeztek Olaszországba (napi két edzéssel készültek a fiúk Bükfürdőn), míg a házigazdáról már az első percekben látszódott, hogy előrébb jár a felkészülésben a mieinknél. Az első negyedben tőlünk csak Lóránt Péter és Horváth Ákos tudott betalálni, bár 9–9-ig még így is tudtuk tartanai a lépést ellenfelünkkkel.

Utána azonban elhúztak az olaszok, a félidőben már több mint kétszer annyi pontot dobtak, mint a mieink. Láthatóan megzavarta a magyar csapatot, amikor az olaszok kijöttek egész pályás letámadásra, illetve a dobószázalékunk is elég gyengének bizonyult (mindössze 28 százalékkal dobtuk a kétpontosokat). A folytatásban sem tudtuk szorosabbá tenni a meccset, a vége súlyos, 42 pontos vereség lett. 

FÉRFI KOSÁRLABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
OLASZORSZÁG–MAGYARORSZÁG 88–46 (18–10, 21–8, 21–14, 28–14)
A legjobb dobók: Aradori 19, Gigli 12, ill. Lóránt 20 , Hanga 14. 

 

Legfrissebb hírek

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
35 perce

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
43 perce

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
1 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
1 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
1 órája

Újabb játékost vinne el a La Ligából a Napoli, német válogatott kapust igazolt a Paris FC – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2 órája

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik