B. Á./MTI 2020.12.29 09:33 Frissítve: 2020.12.29 13:29

Női kosár: válogatottunk csapatkapitánya a spanyol élvonalban folytatja

Női kosárlabda-válogatottunk csapatkapitánya, Raksányi Krisztina a spanyol élvonalban jelenleg 6. helyen álló Ciudad De La Laguna Tenerife együtteséhez igazolt az idény végéig.

 

A hírt a játékost képviselő ügynökség jelentette be.

A 29 éves Raksányi legutóbb a francia Tarbes játékosa volt, ám onnan három hónap után távozott.

„Sokáig úgy nézett ki, hogy vissza tudok menni Tarbes-ba, mert nem voltak elégedettek azzal az amerikai lánnyal, akinek a helyére engem hoztak, amíg ő meg nem érkezett. El is küldték. Engem pedig arra kértek, hogy várjak az új igazolásommal” – mondta kedden az M1 aktuális csatornának Raksányi Krisztina.

Hozzátette: egészen hat nappal ezelőttig várt is, de akkor jött a Tenerife ajánlata. Az ügynöke felhívta a franciákat, akik továbbra sem tudtak konkrét választ adni, ő pedig úgy volt vele, hogy akkor inkább elfogadja a spanyolok ajánlatát.

Raksányi az idény végéig szóló szerződést kötött az egyesülettel, amely jelenleg a hatodik helyen áll a spanyol bajnokságban és az Európa Kupában is érdekelt. Péntek óta már új együttesével készül.

„Úgy volt, hogy már vasárnap pályára léphetek, de nem érkeztek meg időben a papírjaim. Harmadikán azonban, a Valencia ellen már játszhatok” – mondta a kosaras, aki szerint szakmailag előrelépés számára, hogy a Teneriféhez igazolt.

2022.12.29 23:09:09

Kosárlabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Most sokkal nagyobb szükség van példaképekre, mint korábban bármikor. A Fegyvernekyvel, Ocskayval kapcsolatban említett tulajdonságok egyre kevésbé tűnnek fontosnak, mindent átsző az üzlet, a rossz értelemben vett karrierizmus, a csillogó, álságos és felületes világ.

2022.12.27 23:37:35

Kosárlabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A nemzetközi mezőnyben mindenki elismeri őt.

2022.11.12 21:54:14

Kosárlabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Tehetséget és észt viszont nem lehet csak úgy a játékosokba tölteni, van, ami tanulhatatlan.

2022.10.18 17:32:03

Kosárlabda nemzetisport.hu

Visszafogottan teljesített a magyar bajnok, így nem tudta újabb trófeával gyarapítani gyűjteményét.