A Real Madrid legyőzte az Olympiakoszt, Hanga Ádámék nyerték az Euroligát

Hanga Ádám: Elértem valamit, amit régóta kergetek

Amikor a Real Madrid vasárnap este egy ponttal legyőzte az Olympiakoszt, Hanga Ádám történelmet írt: negyedik nekifutásra, két elveszített finálé és egy negyedik hely után Euroliga-győztes lett Kaunasban. Klasszisunk végre feljutott a csúcsra, ezt rajta kívül egyetlen honfitársunk sem mondhatja el magáról. Mindannyiunk sikere ez, szerénytelenül mondhatom, az enyém is egy hangyányit, s a meccs után engem is elsodortak az érzelmek, emlékcunami szakadt rám az előző 12 évről, amióta a spanyol Manresához kerülő nyurga és akkor még szertelen kosaras útját egyedi módon követem szakmám, rajongásom, valamint kettőnk barátsága apropóján. A honi férfi kosárlabdázás üstökösét 2011-ben kiválasztotta a San Antonio Spurs az NBA draftján, s noha sosem játszott a csapatban – ez egy ideig bántotta is Ádámot, de aztán okosan elengedte –, karrierje mégis akkor indult be igazán. A középcsapatnak is csak erős túlzással nevezhető Manresa kiegészítő játékosa lett, s volt szerencsém néhány napot vele tölteni a spanyol kisvárosban, miközben ő csodálattal és vágyakozva beszélt a Barcáról és a Realról, a két gigász lehetőségeiről. Már akkor hitt abban, hogy egyszer ő is ezen a szinten kosárlabdázhat (abban aligha, hogy később mindkettőben játszik...). Ezután, ha úgy adódott, éjjel háromkor hívtam, mert ha a Spurs­nél volt Texasban, akkor tudtunk beszélni; időnként az autópálya benzinkútjánál álltam meg, mert akkor volt ideje egy rövid interjúra; olykor hatalmas harcot vívtam az aktuális lapszerkesztővel, hogy nagyobb terjedelemben számolhassunk be a fejlődéséről, de nem számított, mert azokban az időkben a Nemzeti Sporton kívül nem sokan foglalkoztak vele idehaza. A Baskoniához szerződés megfelelő szintlépés volt, megmutathatta magát az Euroligában is, s együtt szomorkodtunk 2016-ban, ő azért, mert „csak” negyedik lett a csapata, én meg azért, mert anyagiak híján nem utazhattam el a berlini négyes döntőre. A vitóriai Spanyol Kupára igen, 2017 februárjában, ahol az elődöntőben a Real Madrid kis bírói segédlettel elbúcsúztatta együttesét, utána Ádám lakásának teraszán együtt söröztünk, s ő megfogadta, megnyeri egyszer a Király-kupát, aztán a másnapi közös ebéden tortát kaptam születésnapomra a családjától, ami örökre csodálatos emlék marad. Aztán a Barcelonával szinte minden sikerült neki: kulcsjátékos lett, nyert spanyol bajnokságot és kupát, még az Euroliga-döntő is összejött, amelyen gyalázatosan kevés időt, hét másodpercet kapott litván edzőjétől. De akkor sem vádaskodott, elfogadta a méltatlan bánásmódot, s hitt abban, összejön még neki az arany­érem is. Idén a Real Madriddal – a tavalyi újabb ezüst után – pedig meglett az arany, s vele a történelmi magyar siker is. A küzdés, az alázat, a kitartás és mindannyiunk sikere. Az enyém is egy hangyányit...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!