Kosárlabda: a férfiaknál négyre csökken a légiósok száma

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.04.19. 14:51
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) a honlapján, a hunbasket.hu-n számot be a legutóbbi elnökségi ülés határozatairól.

Rendkívül eredményes évet tudhat maga mögött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége – derült ki a szövetség gazdasági beszámolójából. Az MKOSZ elnöksége elfogadta a szakmai anyagot, s a következő év gazdasági tervét is.

Csaknem 700 millió forintos eredménnyel zárta az elmúlt esztendőt az MKOSZ – olvasható a hunbasket.hu-n. Bodnár Péter főtitkár ismertette a szervezet pénzügyi tervét is, mely szerint 6.5 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik a sportág.

Elfogadta az elnökség a jövő évi bajnokságok versenykiírását is. Érdekesség, hogy a 2024–25-ös idénytől a férfiaknál négyre csökken a 12-es mérkőzéskeretbe nevezhető, nem hazai nevelésű játékosok száma. Ezzel együtt, a klubokkal történt egyeztetések folyományaként kivezetik a 2024–2025-ös idénytől az U23-as szabályt.

Véglegessé vált a május 2-i tisztújító küldöttgyűlés elé kerülő elnöki és elnökségi tagjelöltek száma: a küldöttek bizalmát egyetlen elnökjelölt (Báder Márton) és tizenkilenc elnökségi tagjelölt kéri majd.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik