Oroszország: elutasították a börtönre ítélt amerikai kosaras fellebbezését

2022.10.25. 16:44
null
Griner a rácsok mögül hallgatta végig, hogyan dönt sorsáról a bíróság (Fotó: AFP)
Egy orosz bíróság kedden elutasította Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázó fellebbezését, melyet kilenc évre szóló börtönbüntetése ellen nyújtott be – írja nemzetközi hírügynökségi jelentések nyomán az MTI.

 

A drogbirtoklás miatt februárban letartóztatott, majd augusztusban elítélt Brittney Griner fellebbezését Krasznogorszkban tárgyalták, ahol Jelena Voroncova bírónő hozta meg az elutasító döntést. A törvényszék az első fokú ítéleten annyit enyhített, hogy a sportoló előzetes fogvatartásban eltöltött napjait másfél napnak számítja, ami minimálisan rövidít büntetésén.

Grinert februárban – amikor a négyszeres Euroliga-győztes Jekatyerinburg játékosa volt – a seremetyjevói repülőtéren állították elő, mivel a táskájában kannabisz tartalmú olajat találtak, amelyet az ügyészség mostani állásfoglalása szerint tudatosan megpróbált elrejteni a hatóságok elől. Az orosz vámhivatal nagy mennyiségű kábítószer csempészete miatt indított eljárást a 206 centis kosaras ellen, majd büntetőpere július elején kezdődött és augusztusban ítélték el.

Az első fokú ítélethirdetés után Joe Biden amerikai elnök nyilatkozatot adott ki, amelyben felszólította Oroszországot, hogy engedje el Grinert. Az észak-amerikai profi női liga, a WNBA „igazságtalannak és sajnálatosnak” nevezte az orosz bíróság döntését.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
14 órája

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
15 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
17 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Jégkorong-vb: a „nagyok” nem akarnak az oroszok ellen játszani

Jégkorong
2026.11.03. 19:27

Jégkorong-vb: a német elnök fontolóra venné a rendezési jog visszaadását orosz részvétel esetén

Jégkorong
2026.11.01. 09:13

Döntött a CAS: vissza kell venni az orosz válogatottakat a jégkorong-világbajnokságra

Jégkorong
2026.10.30. 11:37

Az oroszok követelik, hogy a torna-vb ne legyen olimpiai kvalifikációs verseny

Torna
2026.10.15. 14:23