Kelet–Nyugat All-Star-gála: 250 pont és keleti diadal

Vágólapra másolva!
2017.12.02. 21:10
null
Látványos volt (Fotó: Koncz György)
Látványos mérkőzésen, izgalmas betétversenyek után a keleti csapat győzelmével zárult a 2017-es All-Star-gála.



Mindig van mit ünnepelni a magyar kosárlabdázásban. Tavaly az Európa-bajnoki kvalifikációnak örülhettünk a Tüskecsarnokban, idén a 75 esztendős Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és az Eb-n nyolcaddöntőbe jutó férfiválogatott érdemelt elismerést.

Meg persze a Kelet–Nyugat All Star-gála talán leginkább prominens résztvevője, Hosszú Katinka is, aki édesapjával, a 81-szeres válogatott kosárlabdázóval, Hosszú Istvánnal látogatott el a Tüskébe. A háromszoros olimpiai bajnok úszó percekig osztogatta az autogramokat az ifjú rajongóknak, becsületére váljék, senki sem maradt aláírás nélkül, később részt vállalt a zsákolók produkcióinak zsűrizéséből is.

Az előmérkőzésen a magyar U20-as válogatott 80–71-re verte az egyetemi válogatottat, a legértékesebb játékos a nemzeti csapatban játszó (egyébként falcós) Kucsora Csaba volt.
A főmérkőzés kezdete előtt Mészáros Lajost, Ránky Mátyást és Tursics Sándort is kitüntették, a három edzőlegenda rengeteg munkát fektetett a sportág honi életének elmúlt ötven esztendejébe. Aztán következtek az Eb-hősök, akik közül nem mindenki tudott jelen lenni – többek között Allen Rosco, Hanga Ádám és Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány sem. Egy rövidfilmben megnézhettük a legszebb kolozsvári és isztambuli pillanatokat, és csaknem négy hónap távlatából is jó érzés töltött el mindenkit a képkockák láttán.

Ryan WATKINS
a nyugati csapat centere
„Nagyon élveztem ezt a napot! Egyáltalán nem számított, hogy én dobtam a legtöbb pontot, egyszerűen csak szerencsém volt. Remek érzés volt együtt lenni a srácokkal, és boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a gálának.”

Hogy az All Star-mérkőzésnek van presztízse, azt fényesen igazolta Gasper Potocnik és Hencsey Tamás helyzete. A nyugati csapat két edzőjének a gálamérkőzés időpontjában a csehországi Decinben lett volna jelenése az Egis Körmend Alpok-Adria-kupa találkozóján, ám ott Ziga Mravljak meccselt.

A hárompontosdobó-verseny címvédője Benke Szilárd hamar kiesett a versenyből, az Atomerőmű SE amerikai hátvédjénél, Seth Allennél nem akadt jobb ezen a szombaton. A körmendi Marquis Wright aztán megmutatta – már a meccsen –, hogy 180 centiméteres magassága éppen elegendő ahhoz, hogy fantasztikus zsákolásokat produkáljon.

Jól érezték magukat a pályán lévők, ahogy ilyenkor szokás, végre kizökkenhettek a tétmérkőzések folyamatos pörgéséből. Gundel Takács Gábor, az este szpíkere a negyedik negyed kezdete előtt újra beharangozta a tripladobók versenyét, de természetesen a zsákolóverseny következett ekkor. A címvédés ki volt zárva, hiszen a kanadai Justin Edwards már Dél-Koreában tengeti mindennapjait. A DEAC amerikaija, Gerald Armwood, az slbás Keller Ákos és a szolnoki, 183 centi magas Kendrick Perry hatalmas és szemkápráztató küzdelméből Keller került ki győztesen. Kelet és Nyugat csatájából pedig ezúttal Kelet (133–117), az MVP-cím tulajdonosa Eilingsfeld János lett.

ALL-STAR-GÁLA
KELET–NYUGAT 133–117 (36–37, 38–31, 23–28, 36–21)

Tüskecsarnok, 2500 néző. Vezette: Tőzsér, Praksch, Csabai-Kaskötő
KELET: PERRY 14/6, Vojvoda 8/6, Lilov 6, FORTUNE 14/6, EILINGSFELD 17/3. Csere: Ford 11/3, Davis 12/6, ALLEN 22/6, Thompson 14/6, Boltics, Kerpel-Fronius 2, Armwood 7/3. Edző: Dragan Alekszics
NYUGAT: Govens 13/9, PERL 15/9, Benke 12, Lóránt 10/6, KELLER 20. Csere: Váradi 2, Tuoyo 10, Wright 6, WATKINS 23/3, Durham, Dunn 6/6. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 7. perc: 23–23. 12. p.: 45–37. 14. p.: 49–49. 20. p.: 74–68. 25. p.: 85–80. 28. p.: 94–92. 30. p.: 97–96. 33. p.: 103–98. 35. p.: 112–107
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics
: – Nagyszerű show volt, ahogy egy ilyen mérkőzésnek lennie kell. Remek hangulatot csináltak a táncosok, kiválóan sikerült a tripladobó- és a zsákolóverseny is – elégedettek lehettek a nézők. Remélem, mindenki élvezte az estét, mi, edzők biztosan, s ahogy a játékosaimtól hallottam, ők is. Külön gratulálok Eilingsfeld Jánosnak az MVP-címhez!
Gasper Potocnik: – Próbáltuk innen kézben tartani a csehországi mérkőzést… Örülök neki, hogy a szövetség ilyen magas szintű gálát rendezett, nagyon élveztem a meccset, de edzőként mindig nehéz megélni az ilyen összecsapásokat, amelyeken kevésbé fontos a védekezés. Köszönöm a játékosaimnak, hogy elfogadták a meghívást a csapatomba!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik