Férfi kosárlabda: Lóránték nagy esélyt szalasztottak el

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.06.17. 23:03
null
Lóránt Péter és csapata másodszor is abszolút partnere tudott lenni az euroligás MontePaschi Sienának az olasz bajnoki döntőben idegenben is, de nem sikerült visszaszerezni az első összecsapás alkalmával elvesztett pályaelőnyt, így az ötödik, Rómában megrendezésre kerülő felvonáson már az életben maradás lesz a tét Lóránték számára.

A magyar nagyember csereként beállva 12 percet töltött játékban, ami alatt pontot ugyan nem szerzett 2 mezőnykísérletéből, ám leszedett 4 lepattanót, amin kívül 1 eladott labda került fel honfitársunk neve mellé a 81–71-es MontePaschi-diadallal végződő összecsapáson, ami után az egyik fél negyedik győzelméig tartó döntő állása 3–1 a hatszoros bajnok Siena javára.

A két gárda legközelebb szerdán este, 20.30-tól mérkőzik meg egymással, méghozzá Rómában!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik