Kaposvár–AtomerőműKaposvár–Atomerőmű
A kezdés a házigazdáké, a folytatás azonban a vendégeké volt, így a nagyszünetre már száz dobott pontnál jártak a felek – tíz fölött azonban csak a kaposváriak két légiósa, Christopher Dunn és Marco Spica termelt –, viszont az állás döntetlen volt. Fej-fej mellett haladtak a csapatok a folytatásban is, de a negyedik negyed elején úgy tűnt: az előnyhöz jutó kaposváriak kitartanak a lefújásig. A játékrész közepén azonban 11–0-s három perccel nagy hajrát nyitottak a paksiak (91–84-ből lett 91–95), akik nyerő helyzetbe kerültek. Az ideiglenesen megroggyant házigazdák ellen a lendületbe jött vendégek végül, ha szűken is, de megszerezték a győzelmet.
Pécs–Debrecen
A házigazdákat erősítő Tóth Norbert, valamint a vendégeknél pattogtató Earl Pettis gólpárbaját hozta első félidő, mivel azonban előbbi társakra is lelt – utóbbival ellentétben – a Pécs két negyed után tizenöt ponttal meglépett. A harmadik negyedben azonban „lefagytak" a vendéglátók, így a hétpontosra csökkent különbség lehetőséget adott a debrecenieknek. De csak azt, mert ebből a távolságból azért már olyan sokat nem engedett a Pécs, amely végül biztosan, kilenc ponttal nyerte meg az összecsapást, amelynek a hajrájára nem maradt izgalom.
| ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ |
| Kaposvári KK–Atomerőmű SE 102–103 (25–19, 25–31, 32–28, 20–25) |
| Pécsi VSK-PannonPower–Factum Sport Debrecen 75–66 (24–11, 19–17, 13–21, 19–17) |
| Részletes jegyzőkönyveket itt talál! |
| KÉSŐBB |
| Top Cop Security Jászberény–Körmend |
| Zalakerámia-ZTE KK–Szova-Trend Optika KC Szombathely |
| Naturtex-SZTE-Szedeák–Nyíregyházi KK |
| Sopron KC–Alba Fehérvár október 31. |
| 1. Alba Fehérvár | 1 | 1 | – | 102–63 | 1.000 |
| 2. Naturtex-SZTE-Szedeák | 1 | 1 | – | 74–60 | 1.000 |
| 3. Falco-Szova KC Szombathely | 1 | 1 | – | 87–73 | 1.000 |
| 4. Atomerőmű SE | 2 | 2 | – | 205–192 | 1.000 |
| 5. Nyíregyházi KK | 1 | 1 | – | 70–66 | 1.000 |
| 6. Pécsi VSK-PANNONPOWER | 2 | 1 | 1 | 141–136 | 0.750 |
| 7. Kaposvári KK | 2 | 1 | 1 | 195–189 | 0.750 |
| 8. Körmend | 1 | – | 1 | 86–93 | 0.500 |
| 9. TOP COP Security Jászberény | 1 | – | 1 | 90–102 | 0.500 |
| 10. Factum Sport Debrecen | 2 | – | 2 | 126–149 | 0.500 |
| 11. Sopron KC | 1 | – | 1 | 73–87 | 0.500 |
| 12. Zalakerámia ZTE KK | 1 | – | 1 | 63–102 | 0.500 |







