Női kosár NB I: Sopronban és Győrben is erősítik a lelkeket a finisre

2012.04.24. 14:34
Címkék
Székely Norbert vezetőedző szerint csapata, a címvédő Uniqa Euroleasing Sopron kosárlabdázói tudják, hogy bajnoki döntőt csak maximum közeli teljesítménnyel lehet nyerni, és azzal is tisztában vannak, hogy a finálé utóbbi két mérkőzésén ettől elmaradtak, különösen védekezésben – többek között ezért vezet az ellenfél az összesítésben.

„Elsősorban a védekezésünkön kell változtatnunk ahhoz, hogy ne csak küzdőképesek legyünk, hanem eredményesek is. Az első mérkőzés óta nem tudtuk a kívánt sebességet fenntartani" – idézi a soproniak hivatalos honlapja Székely Norbert vezetőedzőt, aki sem a védekezésből támadásba való átmenet sebességével, sem a védekezés minőségével nem elégedett.

„Sok bajnoki döntőt játszottunk már, tudjuk, hogy nincsenek könnyű mérkőzések, sorozatok. Csak úgy lehet érvényesülni, ha a maximum közelében teljesítünk. Ettől az utóbbi két meccsen bizony elmaradtunk" – tette hozzá a vezetőedző, aki nem győzte hangsúlyozni: a bajnokságnak ebben a szakaszában a játékban már nem lehet drasztikus változásokat elérni, az idény hajrájában elsősorban a pszichés állapot a döntő.

Győri kollégája, Fűzy Ákos éppen csapata mentális erejével, a példás küzdőszellemmel, a végig kitartó szenvedéllyel magyarázza a sokakat meglepő, Sopronban elért vasárnapi győzelmet.

„Természetesen nem mindegy, hogy mi fog történni a következő napokban, de már most kijelenthetjük, hogy emlékezetes, a végletekig kiélezett döntőre kényszerítettük a soproniakat. Bebizonyítottuk, hogy nem egy átutazó brigád vagyunk a női NB I-ben" – mondta a tréner az UNI SEAT Győr hivatalos honlapjának.

Fűzy hozzátette: fiatal játékosairól az idény elejétől tudta, hogy emberi és sportolói tulajdonságaik képessé teszik őket a nagy eredményekre, de meglepte, hogy a célirányos munka ilyen gyorsan eredményre vezetett.

„Nem vagyok varázsló, nem tudom mindezt kézrátétellel elérni, csak szisztematikus, kemény munkával, de engem is meglepett ennek a folyamatnak a sebessége. Kicsit azt csinálták ezek a lányok, mint amikor fiatal kölykök, akik előtte csak csúzlival lövöldöztek, hirtelen kikerültek a frontra a tűzvonalba. S most már bármi történhet ebben a fináléban, az augusztusban ideérkezett fiatal, kedves lányok a playoff alatt, a döntőben érett felnőttekké váltak."

A Győr összesítésben 2–1-re vezet, a döntő negyedik mérkőzését szerda este rendezik meg Győrben.

Legfrissebb hírek

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
6 perce

Részleges szalagszakadást szenvedett a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
35 perce

A tökéletes szezont nem adták ingyen – sztárportré Masai Russellről

Képes Sport
37 perce

Szalai Fanni: Nagyon sokat álmodtam erről a pillanatról

Egyéb egyéni
45 perce

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
47 perce

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
1 órája

Az olasz élvonalba szerződött David Alaba – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
1 órája