Rekordbüdzsé a szövetségben, Dávid Kornél a válogatottnál

Vágólapra másolva!
2012.03.02. 15:00
null
Dávid Kornél lett a férfiválogatott csapatvezetője
Címkék
A sportág hazai történetének legnagyobb, 1.17 milliárd forintos költségvetését terjeszti hamarosan a küldöttgyűlés elé a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöksége.

Az MKOSZ tájékoztatása szerint a testület pénteki ülésén elhangzott: a büdzsé nagysága elsősorban a társasági adó kedvezményéből befolyt felajánlásoknak köszönhető. A sportág ebben az esztendőben 1.17 milliárd forintból gazdálkodhat, és a nagyobb források jóvoltából a szövetség két A-csoportos utánpótlás Eb-t is rendez idén, az U16-os és az U20-as lányoknak.

A pénteki licitálás során eldőlt, hogy a női Magyar Kupa négyes döntőjét Győrben, a férfiakét pedig Szolnokon játsszák. A nőknél a győriek egyedüliként pályázták meg a kupadöntőt, melyet március 16-án és 17-én rendeznek a Rába-parti városban. A fináléba jutott férficsapatok közül a Körmend és a Szolnok adott be pályázatot. A szolnokiak az eddigi legnagyobb összeget ajánlva 20 millió forintért bonyolíthatják le április 7-én és 8-án a final fourt. Mindkét kupadöntő pénzdíjas lesz, a rendező együtteseknek köszönhetően.

Az MKOSZ elnökségének döntése értelmében a férfi válogatott csapatvezetőjeként tér vissza a magyar kosárlabda világába a korábban az NBA-t is megjáró Dávid Kornél, aki a nemrég kinevezett Rátgéber László szövetségi kapitány munkáját segíti majd. A női válogatottnál ezt a funkciót az eddigiekhez hasonlóan Bodrogváry Iván tölti be.

A szövetség vezetősége elrendelte, hogy a bajnokság nemzeti jellegének erősítésére március 15-től valamennyi élvonalbeli csapat mezén kötelező megjeleníteni a magyar színeket. Az ehhez szükséges apró zászlókat az MKOSZ a napokban juttatja el a kluboknak.

 

Legfrissebb hírek

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
2 perce

Győzelemmel kezdett a férfi vízilabda-válogatott a rotterdami felkészülési tornán

Vízilabda
1 órája

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
1 órája

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
3 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
3 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
3 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik