Hatpontos győzelmet (82–76) aratott a Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda EuroChallenge-kupa-negyeddöntő második mérkőzésén hazai környezetben, így 1–1 módosította az állást a lett Ventspils elleni párharcban, amely az egyik fél második sikeréig tart. A szolnokiak légiósa, Brandon Gay elismerte, hogy az iramot az ellenfél diktálta, de a finisbeli pontok mindent megváltoztattak.
„Kemény meccs volt, óriási küzdelmet vívtunk a lettekkel – nyilatkozta Gay a Nemzeti Sportnak. – A védekezésünk rendben volt a találkozó során, inkább támadásban akadozott a játékunk. A tempót a Ventspils diktálta, ám szerencsére a hajrában néhány extra gólt dobtunk, ami a javunkra döntötte el a mérkőzést.”Gay a Nemzeti Sportnak. – A védekezésünk rendben volt a találkozó során, inkább támadásban akadozott a játékunk. A tempót a Ventspils diktálta, ám szerencsére a hajrában néhány extra gólt dobtunk, ami a javunkra döntötte el a mérkőzést.”
A továbbjutásról határozó harmadik összecsapást kedden, Lettországban rendezik.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







