Férfi kosárlabda: „Bármi is a másik meccs, értékes az Olaj-siker”

2012.02.28. 21:44
Címkék
Amint arról beszámoltunk, a  férfi kosárlabda EuroChallange-sorozat második csoportkörének utolsó fordulójában a Szolnok 96–94-re legyőzte a német Bonnt, de mivel 14 pontnál kevesebbel nyert, így csak akkor juthat a legjobb nyolc közé, ha a csoport másik, később kezdődő meccsén a belga Okapi Aalstar legyőzi a francia Chalont. Pór Péter edző szerint elsősorban a sok könnyen kapott kosár miatt nem tudtak 14 ponttal nyerni, a szolnokiak játékosa, Horváth Ákos szerint ez a siker és a második csoportkörben nyújtott teljesítmény akkor is értékes, ha nem jutnak tovább.

„Az elején jól küzdöttünk, olykor azonban túlpörögtünk, és sok könnyű gólt kaptunk. A harmadiknegyedbeli védekezésváltásnak, a zónának köszönhetően sokáig nem tudott mit kezdeni a Bonn. Ezután volt esélyünk a nagy különbségű sikerre, de a Bonn szerkezetet váltott, és ezzel elúszott a sansz a 14 pontos győzelemre" – nyilatkozta a meccs után Pór Péter, a Szolnok edzője.Pór Péter, a Szolnok edzője.

– Fantasztikusatmoszférában, jó hangulatban játszottunk, s a meccs nagy részében okosan és higgadtan. A zóna megfogott minket, amire csak kisvártatva tudtunk reagálni. A játékkal elégedett vagyok, de a végén nyernünk kellett volna – mondta Michael Koch, a Bonn edzője.

A Szolnok válogatott játékosa, Horváth Ákos szerint ez a siker akkor is nagyon értékes, ha végül nem jutnak tovább.

„Lehet hogy furán hangzik, de a csoport legjobban szervezett együttesét győztük le. Ezért is óriási fegyvertény ez, amihez a szurkolóink is nagyban hozzájárultak. Három győzelmet jegyeztünk a második körben, aminek örülni kell, függetlenül attól, hogy továbbjutunk-e vagy sem" – fogalmazott Horváth.

A másik mérkőzésen egyébként három negyed után 60–54-re vezetett a belga Okapi Aalstar francia Chalon ellen.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
4 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
4 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
4 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
6 órája