Kosárlabda: több mint 850 ezer forint gyűlt össze az Orosz László-emlékmeccsen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.04. 17:32
Címkék
Több mint 850 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági mérkőzésen, amelyet vasárnap rendeztek Orosz László, a májusban elhunyt, 248-szoros válogatott kosárlabdázó emlékére.

A Dózsa György úti Honvéd-csarnokban több száz néző előtt lejátszott találkozón az akkori Danone-Honvéd csapott össze a 90-es évek válogatottjával, és pályára lépett többek között a fővárosi klub együttesében Boros Zoltán és Dávid Kornél, illetve a nemzeti együttesben Gulyás Róbert és Góbi Henrik is. A kezdés előtt a közönség megtekintett egy rövid összeállítást az óriáskivetítőn a Benőnek becézett néhai kosarasról.

A helyszínen adományokat gyűjtöttek Orosz László gyermekeinek támogatására, akik pályára is léptek a – némi „rásegítéssel" – 96–96-os döntetlennel záruló meccsen. A csarnokban 793 100 forint gyűlt össze, ehhez járult még telefonon egy 60 ezer forintos felajánlás, így a végösszeg meghaladta a 850 ezer forintot.

A Szolnokkal és a Honvéddal is bajnoki címet szerző center 40 évesen, önkezével vetett véget az életének. Május végén tűnt el Sopron környékén, a holttestét szeptemberben találták meg.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
7 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
7 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
7 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
8 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
9 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
10 órája
Ezek is érdekelhetik