Vereséggel végződött a Győr bemutatkozása

2011.10.13. 20:00
null
Iva Ciglar 15 pontig jutott a szoros valenciai őrizetben (fotó: Tumbász Hédi)
Címkék
Az UNI Seat Győr női kosárlabdacsapata 80–63-as vereséget szenvedett a Ros Casares Valenciától az Euroliga A-csoportjának első fordulójában. A női elitligában ez alkalommal bemutatkozó kisalföldieknek keménynek bizonyult az ellenfél: Fűzy Ákos együttese csak az első és az utolsó percekben tudta felvenni a pontgyártás ütemét a vendégcsapattal.

 

Nem kezdett rosszul első Euroliga-felépésén az UNI Seat Győr együttese, mert bár az első pontokat a vendég Valencia szerezte, a kisalföldiek ezt követően elhúztak 9–4-re. Sajnos, a győriek számára gyakorlatilag eddig tartott a mérkőzést, a folytatás ugyanis egyoldalú csatát hozott, amelyben a hazai együttes volt a gyengébb fél.

Honti Kata jól mozgatta a vendégeket
Honti Kata jól mozgatta a vendégeket

A Fűzy-csapat 11–6-os vezetés után gyorsan hátrányba került, az első negyed végén már 24–13-ra, szünetben pedig 45–28-ra vezetett a Valencia. A spanyolok jobbak voltak nemcsak a palánk alatt, de középtávoli dobásokból is, a győri kispad pedig szinte „láthatatlan” volt.

Az amerikai Renee Montgomery némiképp csalódást okozott, csak az utolsó percekben villant egy-kettőt, miközben a túloldalon Eshaya Murphy a mezőny legjobbja volt és egy az egyben mindenkivel szemben tarthatatlannak bizonyult.

A győriek közül Rasheed Rita és Iva Ciglar nyújtott talán az átlagosnál jobb teljesítményt pontszerzésben, míg Nagy-Bujdosó Nóra lepattanózásban jeleskedett, de a túloldalon Murphy mellett Ann Wauters és Isabelle Yacoubou játéka is kiemelkedett, társaik pedig sokkal jobban tehermentesítették a húzóembereket.

A győzelemért vívott csata a nagyszünet utáni percekben végleg eldőlt, miután a valenciaiak a második játékrészt is jobban kezdték, becsületére legyen mondva Fűzy Ákos tanítványainak, hogy végig küzdöttek, így az utolsó negyedben némelyest csökkenteni tudtak a különbségen. A Valencia 80–63-ra győzött Győrben.

Honti Katalin, a Valencia magyar légiósa majd’ 30 percet töltött a parketten, 8 ponttal és 5 lepattanóval segítette csapatát.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
UNI SEAT GYŐR–ROS CASARES (spanyol) 63–80 (13–24, 15–21, 15–20, 20–15)
Győr, 500 néző. V: Halliko (finn), Boltauzer (szlovén), Vovk (horvát)
GYŐR: CIGLAR 15, Simon 9, RASHEED 14/9, Nagy-Bujdosó 6, Hollingsworth 10, Csere: Őri, Montgomery 9/3, Laklóth, Vincze. Edző: Fűzy Ákos
VALENCIA: Palau 9/3, Honti 8, Vesela 6, YACOUBOU 12, WAUTERS 19. Csere: MURPHY 26/6, Foraste, Balart. Edző: Natalia Hejková
Kipontozódott: Hollingsworth (36. p.)
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–4. 5. p.: 10–4. 8. p.: 11–15. 13. p.: 22–26. 16. p.: 22–35. 22. p.: 28–53. 27. p.: 39–60. 34. perc: 47–70. 38. p.: 56–72.
MESTERMÉRLEG
Fűzy Ákos, a Győr edzője: – Láttam pozitívumokat a mérkőzésen, ilyen Iva Ciglar teljesítménye, aki két hónap közös munka után megmutatta, hogyan akarunk játszani. Örvendetes, hogy a válogatott perememberei, Rasheed Rita és Simon Zsófia sokat játszhattak és voltak biztató periódusaik. Remélem, leküzdjük a néha jelentkező kishitűséget.
Natalia Hejková, a Valencia edzője: – Kicsit tartottam a mérkőzéstől, hiszen tegnap későn érkeztünk, így nem sikerült megfelelőlen készülnünk, illetve csak öt és fél felnőtt játékossal számolhattam, Murphy ujjtörés után most tért vissza. Kőkemény csoportban vagyunk, így minden győzelmet nagyon meg kell becsülnünk.
VÉLEMÉNY
Iva Ciglar, a Győr irányítója: – Elsősorban a saját csapattársaimnak szeretnék gratulálni, mert nagyszerűen küzdöttek a negyven perc során. Sajnos a Valencia erősabb, magasabb csapat és ezt rutinosan kihasználta. Egyértelműen uralták a palánk alati területet, lepattanózásban fölénk nőttek, ez pedig el is döntötte az összecsapást. Megyünk tovább, készülünk a következő mérkőzésre, a jövő heti Gdynia elleni összecsapásra.
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
Galatasaray (török)–Aistes Kaunas (litván) 83–66
B-CSOPORT
Polkowice (lengyel)–Perfumerias Avenida (spanyol) 52–74
Famila Schio (olasz)–Nagyezsda (orosz) 81–69
A tegnapi eredményeket itt találja!
Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
5 perce

Az olaszok ellen játszanak, de már a szerbekre is készülnek Chema Rodríguezék

Kézilabda
52 perce

Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót

Magyar válogatott
1 órája

„Ha tényleg meg akartam volna ölni, akkor nem áll lábra” – Rüdiger megvédte saját magát a brutális belépője miatt

Spanyol labdarúgás
1 órája

A görögök kijelölték a mieink ellen készülő keretüket

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda-vb-selejtező: Törökország–Magyarország

Kosárlabda
1 órája

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
1 órája

Kanada nem segített, a magyar női kosárlabda-válogatottnak nyernie kell a vb-kijutáshoz

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik