Mészáros Lajos: Nem kell temetni minket

2011.08.10. 11:18
Címkék
Férfi kosárlabda-válogatottunk ötpontos vereséget szenvedett Portugáliában Európa-bajnoki pótselejtezőn. A mérkőzés után az NSO Tv-nek a szakmai igazgató, Mészáros Lajos nyilatkozott, aki elmondta, hogy most nem mindent sikerült a pályán valóra váltaniuk az elképzeléseikből, de a hátralévő meccseken a magyar válogatott továbbra is a továbbjutás céljával lép majd parkettre. A két következő, hazai rendezésű találkozó sorsdöntő lesz a csapat szempontjából.
TEMETNI SEMMIKÉPPEN SEM KELL MINKET – MÉSZÁROS LAJOS


TEMETNI SEMMIKÉPPEN SEM KELL MINKET – MÉSZÁROS LAJOS


Dzunics Braniszlav, Mészáros Lajos segítője szerint megérdemelten nyert öt ponttal az ellenfél.

„Gratulálok Portugáliának. Ennyivel jobbak voltak nálunk. Sajnos kicsit idegesen kosárlabdáztunk, és a kulcsfontosságú dobásokat elrontottuk. Emellett, ha a számok alapján nem is sokkal, de lepattanózásban ugyancsak alulmaradtunk, ez is fontos tényező volt” – nyilatkozta lapunknak Dzunics.

Hogy a házigazdák játéka sem volt hibátlan, azt a szövetségi kapitányuk is elismerte, ám ő is jobbnak látta a csapatát.

„Eddig is tudtuk, hogy vannak problémáink támadásban, és most, a magyarok ellen is így volt ez, ennek ellenére úgy gondolom, megérdemelten nyertünk, mert kicsivel jobban játszottunk. Nagyon fontos volt, hogy győzelemmel kezdjük ezt a sorozatot” – értékelt Mario Palma.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB
A PÓTSELEJTEZŐ MENETRENDJE
Portugália–Magyarország 71–66
Magyarország–Finnország Szolnok, augusztus 12. (péntek), 19
Finnország–Portugália Helsinki, augusztus 15. (hétfő), 19
Magyarország–Portugália Szolnok, augusztus 18. (csütörtök), 19
Finnország–Magyarország Helsinki, augusztus 21. (vasárnap), 19
Portugália–Finnország Coimbra, augusztus 24. (szerda), 21.30
A pótselejtezőből az első két helyezett csapat jut tovább, a legjobb a C-csoportba kerül (Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Horvátország, Montenegró, Görögország mellé), míg a második az A jelű hatosba (Lengyelország, Nagy-Britannia, Törökország, Litvánia, Spanyolország társaságába).
Legfrissebb hírek

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
4 perce

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
8 perce

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
18 perce

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
45 perce

Hosszabbított angol válogatott hátvédjével a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
45 perce

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
59 perce

NS-képeslap: világbajnok nevét viseli a Makovecz-stílusú uszoda

Úszás
1 órája

Cadillac: lehetetlen álomból fényes valóság

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik