Új női kosárcsapatot építene a pécsi önkormányzat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.23. 14:27
null
Egyelőre a pécsi kapitány, Iványi Dalma (balra) jövője is kérdéses (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Címkék
A pécsi önkormányzat célja, hogy új női kosárlabdacsapatot építsen fel teljesen új alapokon, új koncepcióval és új személyekkel.

„A romokon nem lehet építkezni. A Pécs 2010 női kosárlabdacsapatnál most jött el az idő, amikor Pécsnek közbe kell avatkoznia, nem nézhetjük tovább a széthullást” – közölte Páva Zsolt polgármester a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette: a jövőben semmilyen formában nem kívánnak együtt dolgozni a jelenlegi tulajdonosi körrel, a Sport Marketing Management 2007 Kft-vel. Június 30-ig meghatározzák azt a gazdálkodási formát, amelyben működik majd az együttes.

Az biztos, hogy Zeljko Djokic vezetőedző marad, és szó van arról is, hogy Rátgéber László tanácsaival segíti majd a csapatot. A volt pécsi sikertrénerrel arról is tárgyalnak, hogy kosárlabda-akadémiát létesítsen a megyeszékhelyen.

Páva Zsolt szerint az önkormányzat az elmúlt hat évben 327 millió forinttal, ezen felül a városi cégek az elmúlt két esztendőben további 64 millióval segítették a klubot, mégis a többségi tulajdonos több száz millió forintos tartozást halmozott fel. Jelezte, a klub csak a régi és mostani játékosoknak 149 millió forinttal tartozik.

A pécsi női együttest működtető kft-ben – amelynek csaknem tíz éve Rózsa Gábor az ügyvezetője – a helyi önkormányzat 49,24 százalék, az utánpótlás-alapítvány 0,76 százalék, míg a magánszemélyekből álló SMM Kft. 50 százalék tulajdonrésszel rendelkezik.

A klub vasárnap este azt tette közzé a honlapján, hogy egy széles körű összefogás eredményeként 60 millió forinthoz jutott, melyből rendezni tudja azokat a tartozásait, amelyek veszélyeztetik mind a nemzetközi, mind a hazai szereplését, továbbá új játékosok igazolását. Ehhez járult még további 17 millió hétfőn.

„Nekem ügyvezetőként az a feladatom, hogy közreműködjek egy stabil háttér kialakításában, hogy a 11-szeres bajnok és kupagyőztes csapat jövőre is elindulhasson az Euroligában" – nyilatkozta a MTI megkeresésére Rózsa Gábor. – Mostanáig 77 millió forint jött össze az összefogás eredményeként, a kezelendő tartozás pedig 135 millió forint.”

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik