Női kosárlabda: a pécsi önkormányzat teljesen új csapatot építene

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.23. 13:40
Címkék
A pécsi önkormányzat célja, hogy új női kosárlabdacsapatot építsen fel teljesen új alapokon, új koncepcióval és új személyekkel.

„A romokon nem lehet építkezni. A Pécs 2010 női kosárlabdacsapatnál most jött el az idő, amikor Pécsnek közbe kell avatkoznia, nem nézhetjük tovább a széthullást” – közölte Páva Zsolt polgármester a hétfői sajtótájékoztatón, amelyen bejelentette: a jövőben semmilyen formában nem kívánnak együtt dolgozni a jelenlegi tulajdonosi körrel, az SMM Kft.-vel. Június 30-ig meghatározzák azt a gazdálkodási formát, amelyben működik majd az együttes.

Páva Zsolt szerint az önkormányzat az elmúlt hat évben 327 millió forinttal, ezen felül a városi cégek az elmúlt két esztendőben további 64 millióval segítették a klubot, mégis a többségi tulajdonos több száz millió forintos tartozást halmozott fel. A klub csak a régi és mostani játékosoknak 149 millió forinttal tartozik.

Páva Zsolt szerint az önkormányzat az elmúlt hat évben 327 millió forinttal, ezen felül a városi cégek az elmúlt két esztendőben további 64 millióval segítették a klubot, mégis a többségi tulajdonos több száz millió forintos tartozást halmozott fel. A klub csak a régi és mostani játékosoknak 149 millió forinttal tartozik.

Részleteket itt olvashat!

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
5 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
6 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
6 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik