Kosárlabda: Taurasi Rátgéber miatt szerződött a Galatához - lapértesülés

2011.05.18. 16:44
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a világ pillanatnyilag legjobb női kosárlabdázójának tartott Diana Taurasi nem véletlenül szerződött a török Galatasarayhoz, hanem azért, mert oda is követi korábbi mesterét, akit történetesen Rátgéber Lászlónak hívnak.

A kiváló magyar szakember lapunk megkeresésére mindössze azt válaszolta az információval kapcsolatban, hogy „no comment!"

Rátgéber és Taurasi korábban a Szpartak Moszkvánál, a legutóbbi idényben pedig a Fenerbahcénál dolgozott együtt.

Amint arról korábban már beszámoltunk: a Fenert bajnoki győzelemig vezető Rátgéberrel nem hosszabbítottak szerződést, posztját a görög Jorgosz Dikeulakosz foglalta el.

A váltás pikantériája, hogy a két örök török rivális a bajnoki döntőben és az Euroliga nyolcaddöntőjében is összemérte erejét a szezonban, előbbit összesítésben 3–1-re, utóbbit 2–0-ra nyerte meg a Fener.

Legfrissebb hírek

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
13 perce

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
34 perce

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
36 perce

Billie Jean King Kupa: vereséggel kezdtek a magyarok Oeirasban

Tenisz
53 perce

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
1 órája

Bebiztosíthatja a négyes döntőt a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Távozik az Újpest jégkorongcsapatának két edzője

Jégkorong
1 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik