Kosárlabda: Taurasi a Galatasarayhoz igazolt, Rátgéber kivár

MTI MTIMTI MTI
2011.05.12. 11:15
Címkék
Visszatér Törökországba – de nem korábbi csapatához, a Fenerbahcéhoz, hanem a Galatasarayhoz – Diana Taurasi, a tavaly év végén doppingolással megvádolt, utóbb azonban felmentett olimpiai és világbajnok kosárlabdázó.

A Rátgéber László által nemrég bajnoki címre vezetett Fener amerikai játékosa modafinil nevű serkentővel akadt fenn egy decemberi ellenőrzés során, ám a mintáját vizsgáló labor februárban visszavonta jelentését, a helyi sportági szövetség pedig felmentette a sztárt. Időközben azonban – még január elején – a Fenerbahce szerződést bontott vele.

A Vatan című lap értesülése szerint a 28 éves Taurasi 1.1 millió dollárt fog keresni a következő idényben, a Hürriyet pedig arról számolt be, hogy Taurasi az első körben nem fogadta el az ajánlatot a „kellemetlen törökországi élményekre” hivatkozva, végül mégis aláírt egy előszerződést.

„Tudtam róla, hogy Diana a Galatához igazol, biztosan szeretett volna visszamenni a Fenerhez, de úgy látszik, nem tudtak megegyezni – mondta az MTI-nek Belgrádból a magyar mesteredző. – Ami a saját karrieremet illeti, én sem egyeztem meg az isztambuliakkal, és egyelőre nem tudok semmi biztosat mondani a folytatásról.”

Rátgéber hozzátette: jelenleg PhD-tanulmányaival van elfoglalva, és szemináriumokat tart a szerb fővárosban, emellett készül az általa szervezett második nemzetközi kosártáborra, amelynek a tavalyi évhez hasonlóan a bajai Petőfi-sziget ad otthont június 19. és július 2. között.

Legfrissebb hírek

112 sportpálya kap rekortán borítást az Aktív Magyarország program támogatásával

Egyéb egyéni
11 perce

Ezüstgerely: a szurkolói élmény, a közösséggé formálódás ábrázolása az idei pályázat célja

Egyéb egyéni
20 perce

Tollaslabda Eb: Kőrösi Ágnes nem jutott nyolcaddöntőbe

Egyéb egyéni
22 perce

A Hydro Fehérvár AV 19 kilenc év után elköszönt Szélig Viktortól

Jégkorong
28 perce

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
1 órája

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
1 órája

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik