Amint arról már beszámoltunk, Székely Norbert a soproniak edzője úgy vélte, a pécsiek túlzott, a kosárpályára nem való keménységgel játszottak a női döntő második meccsén. A találkozót 78–68-ra megnyerő vendégek szakvezetője, Zseljko Djokics szerint ugyanakkor közönségszórakoztató mérkőzést vívtak.
„Aki szereti ezt a játékot, az élvezi a Sopron elleni meccseinket. A negyedik negyed már elérte a férfiak szintjét. Szenzációs csapat vagyunk. Minden fronton megvalósítottuk már a céljainkat, de szurkolóinkért, a világ legjobb táboráért harcolnunk kell a végső győzelemért" – mondta a soproni siker után a Sport Klub televíziónak Zseljko Djokics, a pécsiek edzője.
„Most felfelé tettünk két lépést, és már csak egyre vagyunk a Mount Everest csúcsától. Szenzációsan küzdöttek a lányok, utasításaimat maradéktalanul betartották, ez vezetett a győzelemhez" – tette hozzá a szakember a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





