Holt: Majdnem elszúrtam, de végül sikerült javítani

2011.04.23. 12:00
null
Amber Holt (jobbra) a mostani soproni bajnoki cím megszerzésében is fontos szerepet játszott <br />(Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Lehet, hogy Amber Holt az utolsó mérkőzését játszotta pénteken az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabda-csapatában, amely hatalmas csatában, 0–2-ről felállva, az ötödik mérkőzést hosszabbítás után megnyerve győzte le a Pécset a magyar bajnokságot. A soproniaknál évek óta meghatározó szerepet betöltő légiós egyelőre a bajnoki címnek örül, és nem tudja, mit hoz a jövő.

Amber Holt ritkán mosolyog. A Sopron amerikai hátvédje a legtöbbször érzelmek nélkül játssza végig a mérkőzéseket, ritkán nyilatkozik, mert nem igazán szeret. Most viszont vigyorgott, pedig kis híján ő rontotta el a női kosárlabda-bajnoki döntő végét, amikor az ötödik találkozón két büntetőt is elhibázott a hosszabbítás utolsó percében.

– Mit érzett, amikor mindkét dobását elrontotta?
– Tényleg tudni akarja? Azt, hogy ezt nem hiszem el, ennyire nem lehetek béna... – mondta Holt a Nemzeti Sportnak. – Ám valami azt súgta, utána kell mennem a passznak, és visszaszerezni a labdát. Sikerült, és a következő kettőt már bedobtam.

– Mi történt a csapattal? Két meccs után nulla kettőre álltak, aztán nyertek kétszer Pécsen és bajnokok lettek...
– Nem pánikoltunk, hanem megpróbáltunk koncentráltak maradni. Tudtuk, hogy az első két találkozón nyújtottnál többre vagyunk képesek, és ezt most bizonyítottuk is. Az volt a lényeg, hogy a saját játékunkat próbáljuk meg nyújtani, s ne foglalkozzunk az ellenféllel.

– Remek szezonja volt, miként a csapatnak is, hiszen bajnokok és kupagyőztesek lettek. Marad Sopronban?
– Fogalmam sincs, és nem is foglalkozom vele, mert mostantól a megérdemelt ünneplésé és a bulizásé a terep!

Legfrissebb hírek

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
1 perce

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézilabda BL-ben!

Kézilabda
2 perce

Kolbenheyer Zsuzsanna: Ha valaki élvezi a játékot, annak ösztönző ereje van

Jégkorong
22 perce

Szoboszlai és Kerkez is kezd a Liverpoolban a PSG elleni BL-negyeddöntő odavágóján

Bajnokok Ligája
35 perce

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
1 órája

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
1 órája

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik