Az utcáról a terembe költözött: elindult a nagy kaland

2011.03.13. 00:21
Címkék
Az utcáról a terembe költözött, komolyodott, sporttörténelmet írt – itthon ezzel a három lépéssel mutatkozott be a 3 a 3 elleni kosárlabdázás legújabb formája, az OTP Junior B33 Tour 2011 debütálásával. A budapesti nyitány után nincs megállás, következik az ország.

Március első hétvégéjére biztosan sokáig fog emlékezni az a négy fiatalember (3 plusz 1 csere), aki a Team Bieber B33-as kosárlabdacsapatot alkotja. Sporttörténelmet írtak azzal, hogy megnyerték az OTP Junior B33 Tour első versenyét Budapesten. A dicsőség mellé 100 000 forint is járt nekik. S ez innentől így lesz hétről hétre. No, nem feltétlenül úgy, hogy mindig a Team Bieber nyeri a tornát, a folyamatosságot az alkalmankénti százezer forintos nyeremény biztosítja. Mindig ezért szállhat harcba az a 24 csapat, amely az esemény honlapján, a www.b33.hu oladalon hivatalosan benevez.

Noha a rendezvény mindenki számára nyitott, már az első torna sikere igazolta, hogy nem kedélyes játszadozásról, hanem színvonalas, kemény küzdelemről van szó. A szabályok, a körülmények, a szervezeti keretek a már ismert streetballal összehasonlítva sokkal inkább a versenysport irányába mutatnak, ez a részt vevő jelenlegi és egykori profik egybehangzó véleménye is. Hallatlanul gyors, koncentrált a játék, gyakorlatilag másodpercnyi szünet nélkül, amolyan 21. századi atomkosárlabda.

Ahogyan a pályán, a versenysorozatban sincs megállás, a B33 dübörög tovább, a májusi budapesti döntőig bejárja az egész országot. Legközelebb március 20-án áll meg Szegeden, a csongrádi megyeszékhely a játék első vidéki helyszíne. A csapatoknak ajánlott máris megejteni a nevezést (minden tornára külön kell jelentkezni a honlapon), nehogy esetleg huszonötödikként lemaradjanak a lehetőségről.

Apropó, lehetőség! A szervezők a szurkolókra is gondoltak, minden tornán nyílt dobóversenyt rendeznek, rendre értékes nyereményért. Azok a szurkolók pedig, akik netán lemaradnak valamelyik eseményről, a Sport TV-n minden héten megtekinthetik az OTP Junior B33 Tour legfrissebb történéseit. (x)

Legfrissebb hírek

Jó hangulatban készül női hokiválogatottunk a hazai vb-re

Jégkorong
2 perce

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
10 perce

„Minden meccsen hibázik” – Konatét pécézte ki Carragher a PSG-meccs után

Bajnokok Ligája
21 perce

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
31 perce

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
45 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
47 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
1 órája

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik