A Sopron a Gdyniát fogadja, a Pécs Rigába látogat

2010.12.01. 16:27
null
Negyedik győzelmére készül a soproni együttes (Fotó: Fuszek Gábor, NS-archív)
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörében eljött a visszavágók ideje. Egy teljes kört követően a magyar csapatok közül az MKB-Euroleasing Sopron 3/2-es mutatóval várja a találkozókat, míg a Pécs 2010 1/4-gyel. Székely Norbert együttese a csoport harmadik helyén állva reális továbbjutási reményekkel száll harcba a folytatásban, ellenben Zseljko Djokics ötödik helyen szerénykedő együttesének immár a tapasztalatszerzés lehet a további célja, bár hatalmas bravúrral még reménykedhet.

Azután, hogy két európai elitligás élcsapatunk vasárnap bajnokin megmérkőzött egymással Sopronban, újra a kontinentális porondra lép.

SZAVAZÁS

Lesz-e magyar csapat a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A bajnoki címvédő Pécs 2010 együttese a vasárnapi vereség emlékével indult útnak a Kassát, Győrt, Tarantót és Sopront is felölelő nehéz útvonal következő állomására, Rigába, ahol a továbbjutás érdekében nyernie kell az egyetlen csapat ellen, amelyet eddig legyőzött a sorozatban.

A soproniaknak elvileg könnyebb a dolguk. Egyrészt ők a hét végén legyőzték a legnagyobb hazai riválist, másrészt nem kellett utazniuk, a Gdynia látogat Sopronba. Az a csapat, amelyet a bemutatkozó találkozón idegenben meglepetésre megvert a zöldsárga együttes. Most az lenne a meglepetés, ha nem nyernének a soproniak.

„Nehéz sorozat közepén tartunk. Az erőnk néha a vége felé jár, de ez is olyan meccs lesz, amelyet kötelező megnyernünk" – mondta Honti Kata, a soproniak csapatkapitánya. A lelátón ott ül az a hölgy, aki nélkül tavaly elképzelhetetlen volt a soproni kezdő ötös, ám most már az ellenfél játékosa. Horti Dóra még nem teljesen épült fel nyári vállműtétje után. A mérkőzés után fejezi be rehabilitációját, és kapcsolódik be az edzésmunkába.

A csapatok az első fordulóban mérték össze magukat, a Sopron a Gdynia vendégeként bravúros, 82–67-es győzelemmel kezdte a csoportkört, míg a Pécs hazai pályán nyert 66–60-ra a Riga ellen, utóbbi gárda azt követően kivétel nélkül vereséget könyvelt el.

 NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ 
ACSOPORT  
Riga–Pécs  dec. 1. 18.30 óra
B–CSOPORT  
Sopron–Gdynia  dec. 1. 18 óra

 

Legfrissebb hírek

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
28 perce

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
45 perce

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
49 perce

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
52 perce

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Tovább menetel a két bajnokesélyes; Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik