Kosárlabda: maradnak a kapitányok, új szövetségi edzők kaptak bizalmat

2010.10.16. 12:49
Címkék
Maradnak a kapitányok, új szövetségi edzők kaptak bizalmat, közgyűlés november 19-én. Így lehetne összefoglalni a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének pénteki elnökségi ülését.
Kezdjük a legfontosabbal: elfogadták a sportág stratégiai koncepcióját, az „Új pályán" elnevezésű tervezetet. Emellett döntött az elnökség az utánpótlás-válogatottak szakvezetőiről is: eszerint az U20-as férficsapat edzője Völgyi Péter, a bajnok és kupagyőztes Zalaegerszeg mestere lett, míg ugyanebben a korosztályban Balogh Judit, a BEAC trénere vezeti a hölgyeket. A 18 éves lányoknál Konta Gyula, a fiúknál Nagy Ágoston, a 16 éves leányoknál Peresztegi Nagy Ákos, a fiúknál Zsoldos András kapott megbízást. Sterbenz Tamás, az MKOSZ főtitkára elmondta, valamennyi új trénerrel hosszú távon számol a szövetség, s már novemberre edzőtáborozásokat szervez. Az elnökség a felnőtteknél Székely Norbertnek, a nők kapitányának, illetve Mészáros Lajosnak, a férfiak szakmai igazgatójának beszámolóját is elfogadta.  
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
5 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
5 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
5 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
6 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
6 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Juventus bergamói győzelemmel közelít a dobogó felé

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik