Férfi kosár: a Körmend nem tudta határidőre befizetni a nevezési díjat

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 19:58
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, az MJUS-Fortress Körmend férfi kosárlabdacsapata nem szerepel a EuroChallenge-kupasorozat 2010–2011-es idényének résztvevői között.

A csapat hivatalos honlapján kommentálta a helyzetet.

„A klub nem tette le időben a nevezés díjat. Ennek okán a FIBA nem fogadta el a klub nevezését az EuroChallenge-sorozatra. A félreértések elkerülése végett ennek oka nem a klub anyagi helyzetében keresendő, egy előre nem látható banktechnikai probléma miatt nem tudta a klub határidőre befizetni az összeget. Mivel a klub nem kíván lemondani egy nemzetközi szereplésről, ezért megvizsgáljuk a Közép-európai Kupában való indulás lehetőségét, melynek nevezési határideje jóval későbbi, mint az EuroChallengé" – szól a hivatalos kommüniké.

A Körmendnek 25 ezer eurót (mintegy 7 millió forintot) kellett volna befizetnie az európai szövetség számlájára.

Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
6 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
6 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik