A testület döntött a férficsapatok nemzetközi indulását illetően. A férfitagozat szabályzata bajnoki sorrendhez köti az indulást.
A FIBA egy szabadkártyát adott a magyar szövetségnek az Eurochallenge sorozat selejtezőjébe, ám határozott indulási szándékot két klub jelzett a mai napig.
A hazai élmezőnyből a Paks nem vállalja a szereplést, a Körmend és a Szolnok viszont igen. A Zalaegerszeg csak a határidő után tudna pontos választ adni, így az egerszegiek nevezési szándékát egyelőre nem tudta figyelembe venni a szövetség.
Az elnökség úgy határozott, levelet ír a nemzetközi szövetségnek, amelyben két magyar csapat határozott indulási szándékát jelzi, s kér egy másik szabadkártyát is. Ugyanakkor a versenykiírásnak megfelelően a bajnoki rangsorban előrébb végzett Körmend csapatát javasolta a már megkapott szabadkártyára s így a selejtezőben való indulásra.
Közben a testület úgy döntött, nem emeli a bajnokságok nevezési díjait a 2010–2011-es bajnokságban. Amatőrvonalon több csökkentésről is határozott a szövetség, ezzel is könnyítve a csapatok helyzetét.
Döntött a vezetőség a korosztályos válogatottak szakmai stábjának összetételéről is.
| U20 LÁNY |
| Szakmai vezető: Fűzy Ákos |
| Edző: Zeljko Djokics |
| U20 FIÚ |
| Vezetőedző: Zsoldos András |
| Edző: Ferenczi Tamás |
| U18 LÁNY |
| Vezetőedző: Balogh Judit |
| Edző: Magyar Gergely |
| U18 FIÚ |
| Vezetőedző: Radovics József |
| Edző: Váradiné Szarka Ildikó |
| U16 LÁNY |
| Vezetőedző: Konta Gyula |
| Edző: Bajusz György |
| U16 FIÚ |
| Vezetőedző: Nagy Ágoston |
| Edző: Barna Donát |





