Kosárlabda: a szolnoki polgármester lett a szövetség új elnöke

MTI MTIMTI MTI
2010.05.21. 13:06
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) pénteki küldöttgyűlésén a tagok visszahívták az elnökséget, így teljes tisztújítást tartottak. Elnöknek Szalay Ferencet, Szolnok város polgármesterét választották meg.

A Legfelsőbb Bíróság áprilisi döntése után hatfősre szűkült vezető testület tagjai közül Bokor Ákos az ülés elején lemondott posztjáról, így a szavazás a másik ötöt érintette. Közülük mindenkit nagy többséggel visszahívtak a tagok.

A napirend szerint az ülésen az elnök, az új elnökség és a felügyelőbizottság tagjairól is szavaztak. A jelölőbizottság vezetője jelezte, hogy az elnöki posztra két jelölés érkezett a testülethez: Szalay Ferenc szolnoki polgármesteré és Ruttner Györgyé, aki Berényi János elnök februári lemondása után március 3-tól megbízott elnökként dolgozott egészen az LB áprilisi döntéséig.

A voksoláson végül a 86-ból 60 küldött vett részt, közülük 55-en szavaztak Szalay Ferencre, öten pedig ellene. A szövetség új vezetőjének megbízatása négy évre szól.  

Legfrissebb hírek

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
3 perce

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
9 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
12 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
14 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
30 perce

Galsy rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
37 perce

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
38 perce

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik