„Az igazi bajnokság csak most kezdődik”

Vágólapra másolva!
2010.04.21. 14:24
null
Trepák Zoltánék a Sopron ellen kezdik a rájátszás (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Címkék
A negyeddöntővel szerdán megkezdődik a rájátszás az első osztályú férfi kosárlabda-bajnokságban. A párosítások az alapszakaszban megszerzett helyezések alapján alakultak ki, a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

„Az igazi bajnokság csak most kezdődik!" Völgyi Péter, az alapszakaszgyőztes Zalakerámia-ZTE edzője fogalmazott így, amikor március 13-án a Kecskemét ellen aratott 79–65-ös győzelemmel biztossá vált, hogy csapata a hátralévő négy forduló eredményétől függetlenül megnyerte az alapszakaszt.

A zalaegerszegiek attól a perctől fogva készülhettek a rájátszásra, és várták, ki lesz a nyolcadik helyre befutó ellenfelük. Hogy a bajnokság első szakaszának befejezéséig tartó csaknem egy hónapos időszakot nem töltötte tétlenül a legutóbb 1992-ben bajnoki címet ünneplő zalai együttes, annak ékes bizonyítéka, hogy a mögöttünk hagyott hétvégén ellentmondást nem tűrő játékkal (a 36 éves szakvezető szerint legfeljebb közepesnek ítélhető teljesítménnyel) Székesfehérváron megnyerte a Magyar Kupát.

A Zalaegerszeg és a Sopron párharcában erőt adhat a zalaiaknak a kupagyőzelem friss élménye, míg a leghűségesebb város csapata egészen biztosan a csalódottság érzésével száll harcba, hiszen az MK-elődöntőben csak hosszabbítás után maradt alul a Falcóval szemben.

A Falco és az Albacomp játékosain látszott leginkább a fáradtság a hét végén. Nikola Lazics, a szombathelyiek edzője is többször panaszkodott arra, hogy játékosai egy részének mintha túlságosan is megerőltető lenne a sűrű bajnoki és kupamenetrend. A kérdés az, hogy a két említett együttest pályaelőnyből fogadó MJUS-Fortress Körmend és a Szolnoki Olaj képes-e tőkét kovácsolni abból, hogy ellenfele fárasztó, egyúttal igazi sikerélmény nélküli kupadöntő után érkezik a playoffba.

Ami biztos, hat csapat végső sikere sem jelentene különösebb meglepetést. A negyeddöntőben a Körmend–Falco és a Szolnok–Albacomp párharcban várható a legnagyobb küzdelem, míg az Atomerőmű–Kecskemét és a ZTE–Sopron párosításban a címvédő paksiak, valamint az alapszakaszgyőztes zalaegerszegiek esélyesebbnek számítanak. Ám sem Egerszegen, sem Pakson nem gondolják azt, hogy könnyű dolguk lesz.


A negyeddöntő játéknapjai: április 21., 24., 27., valamint – ha szükséges – április 30. és május 2.

 
Legfrissebb hírek

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
18 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
19 perce

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
21 perce

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
21 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
47 perce

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája

Hood fantasztikus meccsen búcsúztatta a hatodik kiemelt Noppertet a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik