Női kosárlabda Euroliga: a Bourges megóvta a mérkőzést

2009.02.21. 01:38
Címkék
A francia Bourges vezetői óvást nyújtottak be a Sopron ellen 70–63-ra elveszített Euroliga-mérkőzés után.
Győzelmével a magyar csapat bejutott a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, és ezen a soproniak szerint az óvás sem változtat.Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a franciák az Amber Holt ellen megítélt sportszerűtlen hiba után történtek miatt írták alá az óvást. Hozzátette: ez a Bourges vezetői részéről hiányos szabályismeretre utal, sportszerűtlen hiba után ugyanis normál esetben két büntető és labdabirtoklás jár a vétlen csapatnak."Itt azonban Holt szabálytalanságánál kosarat dobott a francia játékos, s ebben az esetben csak egy büntető és a labda birtoklása illeti meg a vétlen csapatot. Ahogy jelen esetben a Bourges-t is megillette" – magyarázta. Korábban, a lefújás után örömittasan azt mondta: "Sok szenvedésen és még több munkán át vezetett az út idáig. Megvizsgáljuk, hogy pályázunk-e a négyes döntő rendezésére."
Legfrissebb hírek

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
13 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is megnyerte a Liege-Bastogne-Liege versenyt

Kerékpár
15 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2 órája

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
2 órája

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
2 órája

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik