Cozma-ügy: Sesum után Ivan Pesic is elhagyta a kórházat

2009.02.20. 19:42
Címkék
Elhagyta a veszprémi kórházat pénteken Ivan Pesic, az MKB Veszprém és a horvát válogatott kézilabdázója – tájékoztatta Rácz Jenő, a kórház főigazgatója az MTI-t.
Ivan Pesicnek hétfőn kell még sportorvosi felülvizsgálaton megjelennie, majd haza utazhat a horvát fővárosba, Zágrábba – mondta a főigazgató, hangsúlyozva azt is, hogy a sportoló a hazájában sem szorul már kórházi kezelésre. Járó betegként kontrollálható – tette hozzá Rácz Jenő. Ivan Pesic február 8-án hajnalban szenvedett életveszélyes sérülést a veszprémi Patrióta bár előtt, ugyanis vesén szúrták, amikor segítségére sietett csapattársának, Marian Cozmának. A veszprémi csapat 2,11 méter magas román beállósát, akit egy nagyobb társaság megtámadott, halálos mellkasi szúrás érte. Az erősen vérző Ivan Pesicet egyik csapattársa, a szerb Uros Vilovski vitte be a 400 méternyire lévő kórházba, ahol azonnal megműtötték; a sportolónak el kellett távolítani az egyik veséjét. Súlyos szem- és arcsérülésekkel került kórházba azon a vasárnapi hajnalon Zsarko Sesum is, a veszprémi csapat irányító játékosa, a szerb válogatott tagja. Ő már néhány nappal ezelőtt elhagyhatta a kórházat, s Szerbiában, a vajdasági Palánkán tartózkodik a szüleinél.
Legfrissebb hírek

Liverpooli lábnyomok: még a bronzérem is összejöhet?

Angol labdarúgás
11 perce

Kerékpár: Pogacar negyedszer is megnyerte a Liege-Bastogne-Liege versenyt

Kerékpár
13 perce

Serie A: tizenharmadszor ikszelt az idényben a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája

A szumó visszakerült a világjátékok programjába

Egyéb egyéni
2 órája

Sporttörténelem: Sabastian Sawe két órán belül futotta le a maratonit Londonban – videó

Atlétika
2 órája

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

„A rájátszásért élek” – LeBron James vezérletével tarol a Lakers; söprésre áll a címvédő OKC

Amerikai sportok
2 órája

Curling vegyes páros vb: második meccsét is elvesztette a magyar duó

Téli sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik