Nagy fordulat: Czigler marad

S. T. R.S. T. R.
2005.08.12. 22:56
Címkék
Czigler László: Debrecen. E tételt hetek óta kész tényként kezelte mindenki. Paksról már jóval korábban elbúcsúzott a center, felvetődött a külföldi szerződés lehetősége is, ám egyre inkább kikristályosodott, a 34 esztendős kosaras a Vadkakasok gárdáját választotta.
Czigler László: Atomerőmű. Immár így fest a helyes verzió. Meglepő fordulat, s magyarázatra szorul. Éppen ezért kerestük meg az ügy főszereplőjét, a válogatottbeli szereplést lemondó 215 centis középjátékost. "A hír igaz, a debreceniekkel kötött szóbeli megállapodás ellenére Pakson maradok - kezdett bele Czigler László.

- Furcsa történet ez, ott kezdeném, hogy nem is olyan régen elváltam, s a lányom a volt feleségemhez került. Ezután a napokban tudtam meg, hogy Dorkáék Dunaújvárosba költöznek, és így Pakson élve közel maradhatok a lányomhoz.

Czigler László (világos mezben) nem megy Debrecenbe, hiszen hároméves szerzôdést kötött a paksiakkal (Fotó: Danis Barna)
Czigler László (világos mezben) nem megy Debrecenbe, hiszen hároméves szerzôdést kötött a paksiakkal (Fotó: Danis Barna)
Czigler László (világos mezben) nem megy Debrecenbe, hiszen hároméves szerzôdést kötött a paksiakkal (Fotó: Danis Barna)
Hozzáteszem, merőben más lett volna a helyzet, ha megkötjük az előszerződést a debreceniekkel, ez esetben természetesen nem tehettem volna meg, hogy az Atomerőműt választom."

Pikánssá teszi az ügyet, hogy Czigler éppen az említett szerződést aláírni utazott Debrecenbe a helyi futballcsapat Hajduk Split ellen játszott BL-meccsének napján, ám a megállapodást végül nem hozták tető alá, vagyis a center szabad maradt. "Korábban az szólt a hajdúságiak mellett, hogy hároméves szerződést ajánlottak, amit végül is Pakson is megkapok - tette hozzá a főszereplő. - Ôszintén bevallom, Dorka miatt alakult így a sorsom, ugyanis számomra nagyon fontos, hogy sokat lehessen velem a kislányom."
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája