Shaq húszmillióért játszik

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2005.08.03. 22:05
Címkék
A hírt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy harmadával csökkentették Shaquille ONeal következő évi fizetését. De közelebb járunk a valósághoz, ha azt hangsúlyozzuk, hogy a 30.6 millió dollár helyett húszat zsebre vágó Shaq a soron következő idényben is - legalábbis a jelenlegi állás szerint - az NBA legjobban kereső játékosa lesz. Arról nem is beszélve, hogy az új szerződés öt esztendőre szól, összértéke pedig 100 millió dollár - azaz a most 33 éves center közel a 40-hez is elviszi majd a maga évi húszmillióját.
Shaquille O’Neal korábban azt jövendölte, hogy a Miami Heat lesz az utolsó csapata – a most megkötött szerzôdés nyomán megvalósulni látszik akarata
Shaquille O’Neal korábban azt jövendölte, hogy a Miami Heat lesz az utolsó csapata – a most megkötött szerzôdés nyomán megvalósulni látszik akarata
Shaquille O’Neal korábban azt jövendölte, hogy a Miami Heat lesz az utolsó csapata – a most megkötött szerzôdés nyomán megvalósulni látszik akarata
Shaquille O’Neal korábban azt jövendölte, hogy a Miami Heat lesz az utolsó csapata – a most megkötött szerzôdés nyomán megvalósulni látszik akarata
Shaquille O’Neal korábban azt jövendölte, hogy a Miami Heat lesz az utolsó csapata – a most megkötött szerzôdés nyomán megvalósulni látszik akarata
Shaquille O’Neal korábban azt jövendölte, hogy a Miami Heat lesz az utolsó csapata – a most megkötött szerzôdés nyomán megvalósulni látszik akarata
"Nagyon elégedett vagyok az új egyezséggel, hiszen egyfelől hosszú távra gondoskodtam a családomról, másfelől lehetővé tettem a csapatnak, hogy megszerezze azokat a játékosokat, akikkel bajnokok lehetünk" - fogalmazta meg a pillanatnyilag Rómában vakációzó Shaq, miért érte meg számára feláldozni a régi szerződéséből hátralévő, amúgy igazán bankszámladagasztó egy esztendejét. Mint ismert, Shaq már az előző évadot is a Heatben töltötte, és 22.9-es pontátlagával, 10.4 lepattanójával, 2.34 blokkjával (az utóbbi két kategóriában ő volt a liga másodikja), valamint az NBA legjobb mezőnydobási pontosságával (60.1 százalék) sokat tett azért, hogy a gárda megnyerje az alapszakasz keleti küzdelmeit.

Shaqnek a csapat játékában elfoglalt kulcspozícióját Udonis Haslem is frissiben véleményezte. "Újabb öt év, amelyben ő leköti a védők figyelmét, én meg szabadon dobhatok távolról" - mondta a csatár, aki szintén kedden, a szabadügynöki aláírások első napján kötötte meg új, értelemszerűen szerényebb volumenű szerződését - 30.7 millió dollár azért az ő markát is üti a következő öt esztendőben.

A forbes tavalyi listája
Más megvilágításból rangsorolta a legjobban kereső NBA-játékosokat a témában szakértő amerikai Forbes magazin - igaz, ebből a listából még csak a 2004 júniusában lezárt áll a rendelkezésünkre. A Forbes a 2003. júniusa és 2004. júniusa közötti időszakra nemcsak a fizetéseket, hanem a prémiumokat, valamint az egyéb fellépti díjakból, pénzdíjakból és reklámszerződésekből származó bevételeket is számításba vette becslésekor. Az alábbi 14 NBA-játékos egyben a világ legjobban kereső 50 sportolója közé is tartozott a tárgyidőszakban.

A legjobban kereső NBA-játékosok (2003-2004)
Michael Jordan (Washington) 35
Shaquille O’Neal (LA Lakers) 32
Kevin Garnett (Minnesota) 30
Kobe Bryant (LA Lakers) 26
Grant Hill (Orlando) 26
LeBron James (Cleveland) 21
Vince Carter (Toronto) 20
Allen Iverson (Philadelphia) 20
Tracy McGrady (Orlando) 19
Jason Kidd (New Jersey) 16
Jao Ming (Houston) 16
Rasheed Wallace (Detroit) 15
Anfernee Hardaway (New York) 15
Andre Miller (Denver) 15
Forrás: www.forbes.com

A pillanatnyi legmagasabb éves keresetek az NBA-ben
Shaquille O’Neal (Miami) 20.0
Allan Houston (New York) 19.1
Chris Webber (Philadelphia) 19.1
Kevin Garnett (Minnesota) 18.0
Stephon Marbury (New York) 16.5
Allen Iverson (Philadelphia) 16.5
Jason Kidd (New Jersey) 16.4
Jermaine O’Neal (Indiana) 16.4
Kobe Bryant (LA Lakers) 15.9
Michael Finley (Dallas) 15.9
Tim Duncan (San Antonio) 15.8
Anfernee Hardaway (New York) 15.8
Grant Hill (Orlando) 15.7
Keith Van Horn (Dallas) 15.7
Jalen Rose (Toronto) 15.7
Tracy McGrady (Houston) 15.7
Forrás: www.hoopshype.com

Mindkét lista összegei kerekítettek és millió dollárban értendők. 1 dollár=198 forint ---- A ---- N
Legfrissebb hírek

Korda nyerte meg a Delray Beach-i tenisztornát

Tenisz
5 órája

Hétfői sportműsor: MTK–FTC örökrangadó az NB I-ben, Videoton–KTE mérkőzés az NB II-ben

Minden más foci
5 órája

Hétfő estig biztosan hat pont a Győr előnye; Bognár Istvánban bízik az MTK a Fradi ellen

E-újság
5 órája

Játszik az ETO! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A zebrák agóniája – Bobory Balázs publicisztikája

Olasz labdarúgás
5 órája

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
6 órája

Negóék ellen zárta le ötmeccses szériáját a Nantes

Francia labdarúgás
6 órája

Serie A: a Roma győzelmével utolérte pontszámban a Napolit

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik