Gulyás Róbert klubot váltott

S. T. R.S. T. R.
2005.06.13. 20:28
Címkék
A francia után kezdődhet a "görög korszak". Gulyás Róbertről van szó, a paksiak egykori ászáról, aki ötesztendei franciaországi légióskodást követően - kis moszkvai kitérővel - az év elején kötött ki Görögországban.
A bajnoki negyeddöntőben elvérző, euroligás Olympiakoszt fél idényen át szolgálta, ám ősztől más színekben kosarazik. Klubot vált, de várost nem: a külvárosi pireusziaktól a belvárosi Panellinioszba igazolt. A történet igencsak hajaz a gallföldi bemutatkozásra, amikor is a sztárgárdából (Pau) kis csapatba (Chalon) kerülve ért el hangos sikereket, hogy aztán lecsapjon rá egy másik elitalakulat (Asvel). "Hasonlóban reménykedem én is, és erre talán meg is van az esély, ugyanis a Panelliniosz szépen építkezik: legutóbb újoncként lett tizenkettedik, ám jövőre már megcélozza a rájátszást. A görög edző elismerően szólt rólam, azt mondta, ismeri és kedveli a játékomat, és az is biztató, hogy a hírek szerint több remek kosaras megszerzését tervezi" - mondta Gulyás Róbert.A center elárulta, hogy az Olympiakosz halogatta a döntést, és különben is úgy tetszik, Jonas Kazlauskas edző inkább honfitársaival, vagyis litvánokkal képzeli el a jövőt. Ami pedig a magyar válogatottat illeti, a hetek óta itthon tartózkodó center amondó, új klubja aligha gördít akadályt a szereplése elé, innentől kezdve pedig minden attól függ, a honi szövetség illetékesei rendezik-e a biztosítását. Csak reménykedni tudunk benne, Meszlényi Róbert, a válogatott szövetségi kapitánya az augusztusi Európa-bajnoki pótselejtezőkön számíthat a Panelliniosz magyar középjátékosára.
Legfrissebb hírek

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
10 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
20 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
54 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája