Meszlényi a kiszemelt

S. T. R.S. T. R.
2005.04.17. 23:15
Címkék
Jó hír a magyar férfiválogatottért aggódóknak: ha szövetségi kapitány egyelőre még nincs is, jelölt már van. Jó esély mutatkozik rá, hogy Meszlényi Róbert ül le a Zsoldos András által üresen hagyott székre, azaz a Kecskeméten dolgozó szakember készíti fel a gárdát az augusztusi Eb-pótselejtezőre.
De nézzük a történteket időrendi sorrendben! Zsoldos bejelentése sokak számára arculcsapással ért fel, tudniillik azt hihettük, az anyagi jellegű gondok elsimítása után nem lesz akadálya, hogy ismét munkához lásson az Atomerőmű trénere. Másként alakult: Zsoldos egyebek közt a lelkiismeretére hivatkozva búcsút intett, ami annyit jelentett, hogy a szövetségnek hamarjában új kiszemelt után kellett néznie. Ezek után Mészáros Lajos bizonyosan nem unatkozott vasárnap, hiszen már a lehetséges kapitányjelölttel egyeztetett. De hallgassuk csak a szakmai alelnököt! "Rapid megoldást kellett találnunk, hiszen sürget az idő, négy hónap múlva már éles meccsek várnak a csapatra - kezdett bele Mészáros. - Fiatal, ambiciózus szakembert kerestem, így esett a választás Meszlényi Róbertre, az Univer edzőjére. Hamarosan összeáll a stáb, amely segíti a férfiválogatott munkáját; nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csak összefogással érhető el a siker. Ha harcra kész lesz a legerősebb csapat, amelyikben szerepet kap Dávid Kornél és a többi külföldön játszó magyar kosaras is, akkor jó esélyünk lehet az Európa-bajnoki szereplés kiharcolására."

Meszlényi nem is tagadja, meglepte a felkérés. "Nem is gondoltam rá, hogy én lehetnék a kapitány, de örülök neki - így a kecskemétiek 37 esztendős mestere. - Meg kell várnom, hogy mit szól az ötlethez az Univer vezetése, hiszen még egy idényre szóló szerződés köt a jelenlegi munkáltatómhoz. Annyira friss a hír, hogy esélylatolgatást egyelőre ne várjon tőlem, de annyit mondhatok, ha minden játékosra számíthatunk, van esély kijutni a kontinensbajnokságra."

Szavazás

Továbbjut-e férfi kosárcsapatunk az Eb-csoportból?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
22 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
32 perce

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
58 perce

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
1 órája

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
2 órája