Megbüntetik az egrieket

2005.03.25. 23:39
Címkék
A Fenstherm-Vitai Eger csapatának minden tagja büntetésben részesült a a Falco KC Szombathely együttesétől elszenvedett 110-51-es vereséget követően. "Mindenképpen példátlan a szombathelyi eredmény, és azt gondolom, hogy aki ebben a szégyenben társtettes volt, az egyrészt süllyedjen el, másrészt pedig csak az járjon az eszében, hogy miként tudja feledtetni ezt a kudarcot azokkal, akik továbbra is hisznek bennünk" - mondta Dániel Tamás, az egri együttest működtető gazdasági társaság ügyvezetője.

Az elöljáró kitért arra is, hogy a múlt szombati, harmatos produkciónak mind a játékosok pénztárcájára, mind a keret öszszetételére nézve súlyos következményei lesznek. Mint megtudtuk, a gárda valamennyi tagja büntetést kap, s nincs kizárva az sem, hogy a csapat egy-két tartósan gyengén teljesítő tagjának megköszönik eddigi fáradozásait.

"Ha beledöglünk is, benn fog maradni a csapat - tette hozzá Dániel. - Ehhez számításaim szerint a hátralévő hat alapszakaszbeli találkozó, valamint a rájátszás tíz mérkőzése közül nyolcat-tízet kellene megnyerni."

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Népsport: a futballkincstár legigazabb gyöngye volt

Népsport
15 perce

Mintegy húsz versennyel számol az idén a szülés után visszatérő triatlonos Kuttor-Bragmayer Zsanett

Atlétika
26 perce

Cristiano Ronaldót Messivel provokálták, de őt ez nem zavarta – megszerezte pályafutása 970. gólját

Minden más foci
26 perce

NS-partnerség: újabb díjakat kapott a Bölöni-film

Minden más foci
1 órája

Életben maradt a Pistons, Austin Reaves visszatért a Lakersbe

Amerikai sportok
1 órája

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
1 órája

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
1 órája

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik