Kosárlabda: majd’ ötvenmillió a Falcónak

2005.03.23. 00:33
Címkék
A megyei jogú város önkormányzata is elkészítette a 2005-re szóló költségvetését, és a képviselők úgy döntöttek, hogy az idén 45 millió forinttal támogatják a Falco-Swietelsky KC együttesét. A határozat értelmében a sárga-fekete klub nem egy összegben kapja meg a pénzt, hanem havi részletekben, és a Falco esetében is lesz természetbeni juttatás: a kosarasgárda mintegy 3.5 millió forintot takaríthat meg azzal, hogy ingyen használhatja a Sugár úti létesítményt. Az összeg kevésnek tűnhet, de figyelembe kell venni azt is, hogy ez csak az első félévre vonatkozik, a tervek szerint ugyanis szeptemberre elkészül a vasi megyeszékhely új, multifunkcionális sportcsarnoka, és a Falco természetesen abban is ingyenes terembérletet kap.
Legfrissebb hírek

Cseh Sándor: Még tart a csapatépítés

Vízilabda
8 perce

Kosznovszky Márk a térdműtétje után: Még erősebben akarok visszatérni

Légiósok
13 perce

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
51 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
53 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
1 órája

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
2 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
2 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik