Gulyás-Báder párharc lesz Athénban

S. T. R.S. T. R.
2005.01.05. 23:03
Címkék
Szerdán kora délután - soraiban Báder Mártonnal - megérkezett Athénba a horvát Cibona Zagreb, amelyre csütörtökön Gulyás Róbert új kenyéradója, a görög Olympiakosz vár az Euroliga kilencedik fordulójában. Magyar-magyar csata lesz tehát a centerposzton, hasonlóra eddig csak kétszer volt példa az öreg kontinens legerősebb kupasorozatában. Tavalyelőtt Dávid Kornél Tauja verte meg csúnyán Gulyás Róbert Asveljét, míg néhány hete Báder Mártonék intézték el Németh István Prokomját. Báder ezúttal is győztes sereg tagja lehet, az esélyek legalábbis inkább az 5-3-as mutatóval az A-csoport harmadik helyén álló látogató mellett szólnak. "Az Euroligában jobban játszunk, mint a Goodyear-ligában, úgy tűnik, erre a sorozatra jobban felpörög a csapat - mondta a Zagreb erőcsatára. - Más kérdés, hogy az Olympiakosz Zágrábban megvert bennünket, elég bosszantó, hogy éppen ellenünk tudott nyerni a sereghajtó. Ha jól emlékszem, hét-nyolc éve kosaraztam Robi ellen, ő az Atomerőmű, én pedig a Honvéd játékosa voltam. Érdekes lesz újra összecsapni vele, ha minden igaz, erre már a meccs elején lehetőségünk adódik, mert úgy néz ki, mind a ketten a kezdő ötösben kapunk helyet."ULEB-KUPA, FÉRFIAK, ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ.
A-csoport: Charleroi (belga)-PAOK Szaloniki (görög) 74-81, Gravelines (francia)-Alba Berlin (német) 103-98. Az állás: 1. PAOK 14 pont, 2. Charleroi 13, 3. Berlin 12 (689-689), 4. Buducsnoszt (szerb-montenegrói) 12 (645-679), 5. Gravelines 11, 6. DEBRECEN 10
G-csoport: Telekom Bonn (német, Simon Balázs, 2 pont)-Pompea Napoli (olasz) 80-76. A hazaiak magyar irányítója kilenc perc alatt két-két pontot, asszisztot, lepattanót és személyi hibát jegyzett.
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
4 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
18 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
24 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
27 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
54 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája