A bajnok otthonában sem ijedt meg a Miami

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2005.01.01. 21:30
Címkék
Az óesztendő utolsó két napjának eseményeit felelevenítve kívánunk kosárvarázsban gazdag új évet az NBA-t kedvelő olvasóinknak. 2004 befejező órái a San Antonio és a Seattle számára ígérkeztek különösen fárasztónak, de végül egyik nyugati listavezető sem rokkant bele a feladatba: a Spurs is (25, 6), a Sonics is (22, 6) két idegenbeli diadallal zárta az esztendőt, és a texasi gárdát még az sem rázta meg különösebben, hogy vezetőedzőjét, Gregg Popovichot az első negyedben kiállították reklamálás miatt Los Angelesben. Ugyancsak idegenben, ráadásul egy-egy nagy vetélytársa otthonában rendezte meg szilveszteri buliját az Indiana és a Miami - öszszefoglalónkat kezdjük is az utóbbi csapattal, hiszen sorozatban megnyert 13 mérkőzése köré máris elhelyezhetünk néhány mérföldkövet.

A labdát bûvölô Dwyane Wade 31 ponttal, valamint 10-10 gólpasszal és lepattanóval érte el NBA-karrierje elsô tripla dupláját
A labdát bûvölô Dwyane Wade 31 ponttal, valamint 10-10 gólpasszal és lepattanóval érte el NBA-karrierje elsô tripla dupláját
A labdát bûvölô Dwyane Wade 31 ponttal, valamint 10-10 gólpasszal és lepattanóval érte el NBA-karrierje elsô tripla dupláját
A 13 siker egyfelől idénybeli ligarekord, másfelől mindenkori klubcsúcs, mint ahogy az is példa nélküli a Heat történetében, hogy egy hónapban 14 megnyert találkozó kerüljön be az aranykönyvbe (egyetlen decemberi vereségét Denverben szenvedte el a csapat). Az sem mellékes, hogy a legutóbbi diadalt a hivatalban lévő bajnok, a Detroit Pistons otthonában ülte meg a gárda. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, kellett a meccset addig uraló Pistons negyedik negyedbeli szétesése (3/22-es mezőnymutató), és természetesen a Dwyane Wade, Shaquille O’Neal duó remek játéka. Nem véletlenül írtuk előre Wade-et: a feltartóztathatatlan betörésekkel és jól időzített paszszokkal kirukkoló ifjú hátvéd első alkalommal ért el tripla duplát NBA-pályafutása során. "Örülök a tripla duplának, mert igazi csapatmunkát sejtet, és örülök, hogy éppen ezen a meccsen értem el, mert a Pistons ellen még sohasem sikerült nyernem" - mondta Wade. A harmadik negyedben nyolc fontos pontot szerző Shaq sem fukarkodott a dicsérettel. ,,Felneveltem két nagyszerű fickót a pályafutásom során, de másodévesként egyikük sem ért fel ezzel a sráccal" - csettintett a "tanár úr", Penny Hardawayre és Kobe Bryantre célozva.
East Rutherfordban egy új Nets-játékos, a hazai bemutatkozó mérkőzését játszó Vince Carter miatt regisztráltak nézőcsúcsot jelentő telt házat (20 174 látogató), és bár ő sem vallott kudarcot, az igazi nagy szám az indianai Jermaine O’Neal fellépése volt. A napot egy New York-i bíróságon kezdő, émelygése miatt kicsit levert Pacers-csatár jócskán felvillanyozódott attól, hogy immár polgári bíróság is jóváhagyta a játékát, és lendületből 31 pontot hordott halomba. Voltak ugyan üresjáratai - a meccs egyik szakaszában zsinórban nyolcszor célzott rosszul -, ám amikor nagyon kellett, a negyedik negyedben, kilenc ponttal lökte meg a szekeret. "Megkönnyebbültem… És persze nagyon örülök, hogy az öltözőben ugyanolyan jó a hangulat körülöttem, mint amilyen korábban volt" - mondta O’Neal.
Mint emlékezetes, a játékost eredetileg 25 mérkőzésre tiltották el a november 19-ei Pistons-Pacers meccsen a nézőknek kiosztott pofonok miatt, ám előbb az NBA választott bírósága, most pedig egy New York-i bíróság is méltánylandónak találta kérését, és korábbi példamutató sportemberi magatartása miatt tíz mérkőzéssel csökkentette az eltiltását. Visszatérése óta a Pacers három találkozót játszott - és mindannyiszor nyert. ---- N ---- &
Legfrissebb hírek

A Szolnok 20 pontos hátrányból fordított, otthon is nyert a Paks ellen a férfi kosár NB I elődöntőjében

Kosárlabda
17 perce

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
24 perce

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
33 perce

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
41 perce

Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

Bajnokok Ligája
1 órája

Lemarad a klub-vb-ről a León, miután a CAS elutasította a fellebbezését

Minden más foci
1 órája

Már 30 ezer jegy gazdára talált a kupadöntőre

Labdarúgó NB I
1 órája

Bondár Anna főtáblás a római salakpályás mesterversenyen

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik