Az NSO ajánlja:
Az Euroliga eredményei, menetrendje
A FIBA Európa-kupa eredményei, menetrendje
Adatbank: Albacomp
Az ULEB-kupa eredményei, menetrendje
Adatbank: Debreceni Vadkakasok
Bármiről is folyt a szó szerda hajnalban a debreceniek Podgoricáról hazafelé tartó különgépén, a beszélgetők mindig ugyanoda kanyarodtak vissza: bosszantó vereséget szenvedtek a Buducsnoszt otthonában. Persze az egykori jugoszláv iskola egyik jeles képviselője ellen remek eredmény a kétpontos vereség (91-89), ám a Vadkakasok játékosai is pontosan tudták, hogy hajszálnyira voltak a hatalmas bravúrtól.
Igaz, a mérkőzés első szakaszában az is benne volt a pakliban, hogy súlyos vereséget szenvednek a debreceniek, hiszen az első percekben egyértelműen az történt a pályán, amit a vendéglátók elterveztek. Aztán Robert Reid és segítői rendezték a sorokat, bevált a magyar gárda zónája, s ami talán a legfontosabb: elhitték a játékosok, hogy van keresnivalójuk a montenegróiak ellen. Beváltak a Vadkakasok cseréi is, hiszen az amerikai Wiley messze felülmúlta korábbi teljesítményét, és a másik, szintén kispadról érkezett center, Lóránt is remek formában kosárlabdázott.

Lóránt Péter (a labdával) beállása lendületbe hozta a Debrecent (Fotó: Czeglédi Zsolt)
"A mérkőzés hajrájában a szerencse is mellénk szegődött, ezért tudtuk legyőzni a remek teljesítményt nyújtó magyar csapatot - ismerte el sportszerűen a Buducsnoszt szlovén szakvezetője, Zoran Martic. - Tudtuk, hogy jó csapat ellen kell játszanunk, de ilyen kemény meccsre nem számítottunk. A lényeg, hogy megvan a győzelem!"
ULEB-kupa, alapszakasz, 3. forduló
Még nem közölt eredmények. G-csoport: Pompea Napoli (olasz)-Telekom Bonn (német, Simon Balázs, 15 pont) 86-84
(A 40 percet pályán lévő Simon 5/12-es mezőnymutatóval és 3/4-es büntetőzéssel jutott el 15 pontig.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







