Veretlenek csúcstalálkozója

2004.11.19. 21:59
Címkék
Albacomp-Debrecen. A tabella alapján pillanatnyilag nem létezik nívósabb párharc a hazai első osztályban. Hiszen a székesfehérvári derbin az első játszik a másodikkal, az már csak hab a tortán, hogy a házigazda három, míg a vendég négy bajnoki meccs óra őrzi veretlenségét. Szóval: Alba-Debrecen, ahogy az már bizonyára a fentiekből is kiderült, két remek formában lévő egylet csatája. Igaz ez még akkor is, ha a Vadkakasok két nemzetközi kupavereséggel a háta mögött érkezik Fehérvárra.

Kenny Younger (jobbra) szerint a székesfehérvári csapatnak nincs félnivalója a remek Debrecen ellen sem (Fotó: Meggyesi Balázs)
Kenny Younger (jobbra) szerint a székesfehérvári csapatnak nincs félnivalója a remek Debrecen ellen sem (Fotó: Meggyesi Balázs)
Kenny Younger (jobbra) szerint a székesfehérvári csapatnak nincs félnivalója a remek Debrecen ellen sem (Fotó: Meggyesi Balázs)
Tudvalevő, hogy az ULEB-kupa roppant erős vetélkedés, és bizony a sorozat első magyar reprezentánsa rögtön belevágott a közepébe, hiszen a görög PAOK, illetve a német Alba Berlin (úgy látszik, ez már csak egy "albás" hét a debreceniek számára) a jók közt is jónak számít.
S ha már az európai kupaporondról esett szó, a szombati csata másik érintettjénél sem panaszkodhattak tétlenségre: az Albacomp szerda éjjel még Portugáliában vívott Európa-kupa-találkozót. Ezen a ponton illik megemlítenünk a fáradságot mint tényezőt, hiszen Góbiék jószerivel az egész csütörtököt utazással töltötték.
"Tisztában vagyunk vele, hogy a Debrecen erős csapat, jobbnál jobb játékosok alkotják keretét, így a szombati mérkőzésen minden bizonnyal nagyon meg kell izzadnunk a győzelemért - mondta a házigazda egyik legnagyszerűbb légiósa, az amerikai Kenny Younger. - Félnivalónk azonban nincs, hiszen a mi csapatunk is jó formában játszik mostanság. Nagyon várom már, hogy végre elkezdődjön az összecsapás, az ilyen nagy meccsek előtt valahogy mindig lassan telik az idő. Idehaza valószínűleg telt ház előtt játszunk, és szurkolóinkkal sem tehetjük meg, hogy ne győzzük le a debrecenieket. Remélem, sem nekik, sem pedig magunknak nem okozunk csalódást."
Nézzük, hogy készültek a másik oldal kosarasai. "Úgy érzem, az új edzőnk, Robert Reid célja az, hogy még gyorsabb, még erőszakosabb kosárlabdát játsszunk - tudtuk meg Szendrei Józseftől, a nem is olyan rég csapatkapitánnyá kinevezett centertől. - Sok mindenben fogunk tudni még fejlődni, ennek ellenére már szombaton megteszünk mindent azért, hogy legyőzzük az Albacompot. A rangadó kitűnő felmérő lesz, amelyen megtudhatjuk, hogy hol is tartunk. Ami pedig a csapatkapitánnyá való megválasztásomat illeti, bevallom, kicsit meglepett a döntés, ám nagyon jólesett. Óriási megtiszteltetés, hogy vezéregyéniségnek tartanak a fiúk."

Legfrissebb hírek

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
3 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
3 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
4 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
4 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
5 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
5 órája

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája