Nyolc klub száll versenybe

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.11.09. 22:44
Címkék
Ismét zsúfolt kosaras kupahétnek nézünk elébe, már ami a FIBA Europe által szervezett sorozatokat illeti.
Mert ugye a másik kontinentális szövetség, a ULEB égisze alá tartozó két viadalban - amely amúgy a két legrangosabb Európában - egyedül a Debrecen férfiegyüttese érdekelt, és a hajdúságiak le is játszották a maguk meccsét kedden, átadva a terepet a többieknek. A többiek pedig jelen esetben nyolc klubot takar, a MiZo-Pécsi VSK, az MKB-Euroleasing Sopron, valamint a Szolnoki MÁV-Coop SE ugyanis a hölgyek Euroligájában, az Albacomp a férfi, míg a BSE-ESMA, a Diósgyőri KSK, a Szeviép-Szeged és a Ventwest-Foton Sopron a női Európa-kupában lép pályára a szerdai vagy a csütörtöki játéknapon.
Mindegyik mérkőzésre a hely szűkében nem tudunk kitérni, és talán nem is érdemes, ezért hagyatkozzunk a legrangosabbakra, illetve azok közül is a legérdekesebbekre. Amelyekből az élre a szerdai Szolnok-Parma összecsapás kívánkozik a női elitligában, mivel olyan vendég érkezik a Tiszaligetbe, amely a múlt héten mindössze hat ponttal (68-74) kapott ki az immár kétszeres klubvilágbajnok orosz Szamarától. "Készülünk. Megpróbáljuk!" - mondta a győzelemre való lehetőségekről Tapodi Péter, a kék-sárgák vezetőedzője, akinek szerencsére teljes a kerete, minden játékosát bevetheti. Akkora sztárok viszont nem állnak rendelkezésére, mint az itáliai együttesben pattogtató amerikai Snow vagy a nálunk is jól ismert szerb Grubin…
Legalább ilyen nagy falat lesz ugyancsak szerdán az MKB-Euroleasing számára a litván bajnok Lietuvos, amely az előző fordulóban a címvédő Valenciennes-t leckéztette meg otthonában. Most megint saját közönsége előtt léphet pályára az idén rövid időre Sopronban is megforduló Streimikyté vezérelte vilniusi egylet, és bizony így egyértelműen esélyesebb, de biztató, hogy az utóbbi időben remek formába lendültek Seres Éváék. Ebben az idényben ez lesz az első igazán rangos találkozójuk, és itt a remek alkalom arra, hogy bizonyítsák: a nemzetközi porondon is veszélyesek bárkire.

Tv: a Sport1 16.45-től élőben közvetíti a Szolnok-Parma mérkőzést
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
8 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
52 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája