Újabb légiósok a Sasoknál

S. T. R.S. T. R.
2004.07.28. 23:01
Címkék
A válogatott Fodor Gergely igazolásakor már utaltunk rá, hogy az újonc egriek még véletlenül sem szeretnének alárendelt szerepet játszani az A-csoportos férfibajnokságban.
E törekvést szerdán három légiós megszerzésével nyomatékosította a Vitai Eger-Fekete Sasok: amerikai, horvát és szlovák kosaras igazolt Radovics József alakulatába. A 24 éves, 207 centis Carlton Carter a tengerentúlról érkezik hazánkba, s alighanem mindennél többet elmond a tudásáról, hogy a legutóbbi idényt az ULEB-kupás Telekom Bonnban kezdte meg (más kérdés, hogy csak az idén februárig állt a németek alkalmazásában, ezt követően a bosnyák Sirokiban szerepelt).
Nézzük a Sasok másik új centerét, a horvát Kristijan Preglejt! A 25 esztendős, 206 centis légiós legutóbb a horvát Belisce gárdáját erősítette, korábban megfordult Mostarban, illetve Báder Márton korábbi együttesében, a szlovén Krka Novo Mestóban. Ami a feljutó harmadik kiszemeltjét illeti, a 19 éves Miroslav Palenik a hét elején személyesen győzte meg új trénerét arról, hogy érdemes Egerbe csábítani. A 202 centis magasbedobót az egyik legnagyobb tehetségnek tartják hazájában, a legutóbbi szezonban már ette a légiósok kenyerét, a lett Skonto Riga játékosa volt.
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
8 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
52 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája