Jönnek a kassaiak?

S. T. R.S. T. R.
2004.07.10. 20:26
Címkék
Érdekes ötletet fontolgat a női liga: a testület elképzelhetőnek tartja, hogy az ősztől a magyar bajnokságban szerepeljen a szlovák Delta Kosice. Az ügy hátteréről röviden annyit, ha a Kecskemét és a Monor (valamint a többi A-csoportos együttes, természetesen) elfogadható nevezést nyújt be e hónap 23-ig, akkor a jelenlegi 10 helyett kettővel több csapat vehet részt az október 16-án rajtoló pontvadászatban.
Ebben az esetben törölnék a támadások kereszttüzébe került középszakaszt, és az oda-visszavágók után rögtön a három győzelemig tartó negyeddöntővel folytatódna a versengés. Ha csak 11 gárda indul, akkor hetente egy szabadnapossal valósulna meg ez a lebonyolítási rend. A Női Hivatásos Alszövetség ülésén szóba került, hogy az odahaza rendszerint gyengécske riválisokkal meccselő kassai csapat – az Euroligában is érintett alakulatról tudni kell, hogy a tavasszal megtörte a hosszú ideig egyeduralkodó Ruzomberok hegemóniáját – az A-csoportban szeretne szerepelni, ahogy az osztrák Hypo NÖ női kézilabdacsapata tette az elmúlt idényben.
Információink szerint a szlovákok ötlete egyértelműen elnyerte néhány honi szakember tetszését, hírlik, Bartha Ferenc sportági elnök különösen pozitívan áll a kérdéshez. A női liga a jövő héten tárgyal a Kosice illetékeseivel, pontosan ki kell dolgozni ugyanis, hogy a külföldi együttes a bajnokság mely szakaszában lép pályára hazánkban. Nehezíti a helyzetet, hogy északi szomszédainknál nem mindenki ugrált a magasba örömében, a Delta ellenfelei állítólag kijelentették, nem járulnak hozzá ahhoz, hogy a bajnok csak a rájátszásban szerepeljen.
Legfrissebb hírek

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
23 perce

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
32 perce

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
1 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
1 órája

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
2 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
2 órája