Simon Németországba megy

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2004.07.07. 21:29
Címkék
Régóta tudtuk, hogy külföldre készül, és most valóra vált az álma: szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy Simon Balázs a német Telekom Bonn csapatában folytatja pályafutását.
A 24 esztendős hátvéd, aki búcsúzóul a nemrég véget ért Kaposvár–Atomerőmű bajnoki finálé legjobbjaként aranyéremhez segítette magát és a somogyiakat, két évre kötelezte el magát a Bundesliga egyik legerősebb gárdájának, és nemsokára csatlakozik is új klubjához. Bár eleinte nem sokat látják majd őt a szintén exkaposvári Frank Altron Jacksont is lestoppoló bonniak, hiszen a Simi becenévre hallgató kosaras is tagja a szeptemberi Eb-középdöntőre készülő magyar válogatott keretének, amely Zsoldos András szövetségi kapitány tervei szerint a nyár második felét a közös gyakorlás jegyében tölti el. Egyébként az ifjú irányító szempontjából külön pikantériája is lesz a hatmeccses kvalifikációs tornának: a mieink ugyanis egy csoportba kerültek Németországgal…
"Másfél hete történt, hogy a menedzserem, Vinkó László kint járt Trevisóban, az ottani játékosbörzén, amelyen találkozott a Bonn vezetőivel is, és a beszélgetés során kiderült, hogy ők irányítót és centert keresnek. Küldtünk nekik videokazettákat rólam, aztán a frankfurti táborban, amelyben szintén sok kosaras mutathatta meg a szakembereknek, mit tud, találkoztunk is. Kért az edző egy-két dolgot, amit élőben szeretett volna látni, és miután ezeket végrehajtottam, viszonylag rövid tárgyalássorozatot követően megszületett a megegyezés" – elevenítette fel a bonni szerződés létrejöttének körülményeit maga az érintett, aki hozzátette, nagy szerencséje volt, hogy ilyen gyorsan és könnyen sikerült csapatot találnia egy, a miénknél érezhetően erősebb bajnokságban. Aki esetleg ezt kétségbe vonná, gondoljon csak a Debreceni Vadkakasok sima, 16 pontos vereségére a Mitteldeutscher Weissenfels ellen az előző évad Európa-kupájának regionális négyes döntőjében, amelyet hazai pályán vívhattak meg a hajdúságiak.

Simon Balázs mostantól a Bundesligában cikázhat a védôk között (Fotó: Meggyesi Bálint)
Simon Balázs mostantól a Bundesligában cikázhat a védôk között (Fotó: Meggyesi Bálint)
Simon Balázs mostantól a Bundesligában cikázhat a védôk között (Fotó: Meggyesi Bálint)
Simon elmondta még, hogy reményei szerint jó csapatba került, amely a legutóbbi idény harmadik helyezése után bizonyára ismét az élcsoportot célozza meg a bajnokságban, a nemzetközi porondon pedig a második számú versenysorozatban, az ULEB-kupában indul. Ott a G-csoportban a lengyel Idea Slask, a litván Lietuvos Rytas, az olasz Pompea Napoli, a szerb-montenegrói Crvena zvezda, valamint a portugál Benfica lesz a Telekom Bonn ellenfele a csoportküzdelmek során, vagyis lesz alkalma bőven megmutatnia magát Európában a magyar válogatott higanymozgású üdvöskéjének. Na de most mindenekelőtt kiadós németleckék várnak rá, amelyek azért nem ígérkeznek majd annyira nehéznek számára, mert írásunk főhőse iskolás évei alatt németül tanult. Mintha csak sejtett volna valamit…
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
17 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
31 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
37 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
39 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája