LeBron 40 pont fölé jutott

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
2004.03.28. 20:13
Címkék
Újabb feljegyzés LeBron James dicsőségtablóján: szombattól a clevelandi csodagyerek az NBA történetének legfiatalabb játékosa, akinek sikerült egy mérkőzésen 40 pont fölé jutni. A 19 éves és 87 napos James a legutóbbi két nagydöntőben vizitáló New Jersey védelmét lyuggatta szét, és nagyszerű játékával lökött is egyet csapata lassulni látszó szekerén a rájátszásért folyó versenyfutásban.
"Utálok veszíteni, úgyhogy tennem kellett valamit" – magyarázta utóbb LeBron, aki a dobóverseny közben a társairól sem feledkezett meg, erről tanúskodik a kiosztott 13 gólpassz, ami a pontszámhoz hasonlóan szintén karriercsúcs. A clevelandiek rossz szokásuknak megfelelően lassan kezdtek, de szemben a megelőző négy mérkőzéssel, most időben ébredtek, és James legnagyobb örömére megszakították rossz sorozatukat. Az év újonckirályáé volt a Cavs utolsó tíz pontja, úgyhogy a hős egyértelműen ő volt. Érzelmekben gazdag volt a végjáték, nem csoda, hogy a két másik clevelandi kulcsember közül a törött orrú Zydrunas Ilgauskas az égbe dobta arcvédő maszkját, Jeff McInnis pedig a pálya közepére rontott utcai ruhában – érzékeny veszteség, de neve pillanatnyilag a sérültek listáján olvasható (a Netsből Jason Kidd és Kenyon Martin hiányzott). A Cavs eme győzelemmel ismét utolérte a Bostont a keleti nyolcadik helyen.Hasonlóan éles küzdelem zajlik a Nyugati főcsoport nyolcadik helyéért, amelyet pillanatnyilag a Utah birtokol, miután Carlos Arroyo utolsó pillanatokban dobott kosarával legyőzte egyik legnagyobb riválisát, az őt korábban háromszor megleckéztető Denvert. Megpihenni persze nincs ideje, hiszen a Nuggets mellett ott liheg a nyakán a Portland is, amely gigászi csatában gyűrte le a playoffra szintén kacsingató Seattle-t. A főcsoport élcsapatainak nyugodtabb napjuk volt, a Minnesota – feltámadva a Lakerstől kapott pofon után – kiseperte a Clipperst, San Antonióban pedig olyan oldott volt a hangulat (és olyan rossz a Phoenix), hogy Tim Duncannek 18 perc is elég volt szezonbeli 50. dupla duplájához (14 pont, 10 lepattanó), a 42 éves Kevin Willisnek pedig alkalma nyílt zsákolással talpra ugrasztani a közönséget.Végül még egy kis Kelet: a Detroit két vereség után újra nyert, elsősorban az első nyolc dobását célba juttató Tayshaun Prince-nek és a pontokban leggazdagabb (61 százalékos mezőnypontosságú) idénybeli első félidejének köszönhetően; az Atlanta az idény során másodszor volt képes zsinórban kétszer győzni. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
21 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
41 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája